Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Véget ért az érettségi vizsgák második hete, ami már közel sem csak az írásbelikről szólt. A borongós idő nem csak az emberek kedvét rontotta el, de tönkretette egy budapesti gimnázium plafonját is, a drasztikus tanárhiány megoldása egyre reménytelenebbnek tűnik, a diákok pedig ismét demonstrációt tartottak, ami ezúttal a Fidesz-székház előtt ért véget.
Érettségi: még mindig
Bár a legtöbb diák már az érettségi első hetén letudta a vizsgái jelentős részét, hiszen akkor voltak a kötelező tárgyak és a leggyakrabban tanult idegen nyelvek, a vizsgák ezen a héten is folytatódtak. A hét elején több ezren estek túl a középszintű informatika és digitális kultúra érettségin, de ezen a héten mérettették meg magukat azok is, akik valamilyen egészségügyi képzésre, esetleg orvosira készülnek, hiszen most voltak a vizsgák biológiából és kémiából is, de ezeken kívül most volt a földrajz, a pszichológia és a belügyi rendészeti ismeretek is.
Itt a legújabb globális felsőoktatási rangsor
A Center for Word University Rankings listájára idén hat magyar egyetem került fel. A legjobb helyezést az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerezte meg, de előkelő helyen szerepel a a Semmelweis Egyetem és több vidéki intézmény is. A helyezésekről ide kattintva olvashattok bővebben.
Idén sem a felvételizők fogják megoldani a több ezres tanárhiányt
3357 fő - ennyien jelentkeztek idén valamilyen osztatlan tanári képzésre, közülük viszont csak egyetlen egy diák jelölte meg a fizika-kémia szakpárt, de más szakpárokon sincs túljelentkezés.
"Engem már csak az tart életben, hogy el fogok menni"
Nincsenek túl jó kilátásai azoknak a felvételizőknek sem, akik végül mégis tanárnak vagy tanítónak állnak. Fiatal pedagógussal beszélgettünk, aki mindössze két év után felmondott.
Leszakadt az ország egyik legjobb középiskolájának plafonja
Sem nekünk, sem az iskoláknak nem kedvezett a kellemetlen, esős időjárás ezen a héten. A békásmegyeri Veres Péter Gimnázium - ami már januárban is úgy beázott, hogy a diákok és tanárok kukákkal fogták fel a vizet - ezúttal megadta magát és az egyik tanteremben leszakadt. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, az ott tanuló diákok válaszul esernyőkkel táncolva tartottak flashmobot.
Megérkeztek a 2021-es nemzetközi PIRLS mérés eredményei
Amikből kiderült, hogy a tízéves diákok jelentős része nem tud értelmezni egy egyszerű szöveget.
Saját zsebből fedezi a hallgatók Erasmus költségeit a Corvinus
Bár a Corvinus bízott az Erasmus+ és a Horizont Európa források rendeződésében, mivel ez eddig nem történt meg, a következő félév pedig rohamosan közeleg, az egyetem vezetősége arról határozott, szükség esetén fedezil az Erasmus+-ösztöndíjasok költségeit. A döntésről itt olvashattok bővebben.
Néhány hét, és véget ér az idei tanév
Előtte viszont vár még rátok néhány fontos tennivaló:
Ismét összecsaptak a rendőrökkel a tüntető diákok
Május 19-én pénteken, az érettségi vizsgák második hetének végén ismét tüntetést szervezett a fővárosban az Egységes Diákfront. A „Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” címmel meghirdetett demonstráción több ezren vettek részt, akik a Kossuth tértől az Oktogonig gyalogoltak. A beszédek és az esemény lezárását követően azonban ezúttal sem ment haza a tüntetők egy része, helyette a Karmelita kolostor helyett most a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak, ahol viszont rendőri sorfallal találták szembe magukat.
Az illegális demonstráció eseményeiről ide kattintva olvashattok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.