Sztrájknap és tüntetés is volt a héten, kibertámadás ért több magyar egyetemet - a hét hírei egy helyen

Kordonbontásba torkollott a hétfői tanár- és diáktüntetés, miközben a középiskolákba felvételizők végre hátradőlhettek, hiszen megérkeztek a felvételi eredmények. Mutatjuk, mik történtek ezen a héten.

  • Székács Linda

Sztrájknap: ülősztrájk, tüntetés és kordonbontás

A hét legmozgalmasabb napja kétségtelenül a hétfő volt. Az országos sztrájknap Budapesten ülősztrájkkal indult a Belügyminisztérium épülete előtt, amin a pedagógusok és diákok mellett szülők és ellenzéki politikusok is részt vettek. Az ország összes oktatási intézménye közül körülbelül 1000 iskola és óvoda nevelőtestülete vett részt a sztrájkban, délután pedig tüntetést is szerveztek Budapest belvárosában, hogy így tiltakozzanak a státusztörvény ellen. A menet békésen haladt a Kálvin tértől a Vígadó téren át a Belügyminisztérium épületéig, majd a demonstráció végén Pankotai Lili felhívására a résztvevők egy része a várba indult, hogy csatlakozzanak az ellenzéki politikusok kordonbontásához a Karmelita kolostor előtt. Az akció végül dulakodásba fordult, a rendőrök könnygázt vetettek be a főként diákokból álló tömeg ellen.

Megjöttek a középiskolai felvételi eredmények

A héten minden középiskolába felvételiző diák megkapta, hol kezdheti szeptemberben a tanévet. Ha nem vagytok elégedettek, mutatjuk, hogyan tudtok fellebbezni, a pontszámokról pedig ebben a cikkben írtunk.

Előrelépés? Elvetette a kormány a tanári laptopok megfigyelését

A hétfői akciók és demonstráció után kedden ismét tárgyalt a kormány a pedagógus szakszervezetekkel. Maruzsa Zoltán ezúttal azt ismertette a szakszervezetekkel; már nem tervezik ellenőrizni a tanárok otthoni elektronikai eszközeit, és már nem csak a 3 éven aluli gyereket nevelő szülőket nem helyeznék át a tankerület másik iskoláiba, de azokat sem, akik alsós gyereket nevelnek. Ennek ellenére a szakszervezetek szerint szó sincs enyhítésről, inkább az Európai Unió megtévesztésének szándéka áll az ügy hátterében.

Kibertámadás ért több magyar egyetemet

A Pécsi Tudományegyetem tanulmányi rendszere napokra leállt és csak szombat délelőtt indult újra, akadályozva ezzel a hallgatók ügyintézését, vizsgafelvételét és a szakdolgozatok feltöltését. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Corvinus és az Óbudai Egyetem hallgatói pedig a Telex nevében trágár üzeneteket kaptak.

Hamarosan az iskolákba érkezhetnek a megígért ingyen tabletek

Rohamosan közeleg az írásbeli érettségi

Szaktanár segítségével jártunk utána, milyen témák és szerzők bukkanhatnak fel az idei magyar nyelv és irodalom érettségiben, de segítünk abban is, hogy matekból meglegyen a minimum, és néhány felmerülő kérdésetekre is válaszoltunk.

Szeptembertől egyszerűsödnek a családtámogatási igénylések.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.