Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
"Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!" néven szerveztek tüntetést az április 24-i sztrájknap után a pedagógus szakszervezetek. A rendezvényen felsőoktatási dolgozók, óvodapedagógusok és diákok is felszólaltak, majd a Vár felé vonultak, hogy csatlakozzanak a Karmelita kolostor előtt zajló kordonbontáshoz.
Több ezer tüntető vonult hétfő délután a Belügyminisztérium épülete elé, hogy a pedagógusokat korlátozó státusztörvény ellen tiltakozzanak. A törvénytervezet ugyanis többek között azt jelentené, hogy
17 órakor körülbelül 1000-1200 fő gyülekezett a budapesti Kálvin téren, akik a szokásos "Nincs tanár, nincs jövő" és "Szabad ország, szabad oktatás!" jelmondatok skandálása mellett a "Státusztörvény, bosszútörvény", "Le a státusztörvénnyel!" és "Pintér, takarodj!" kiabálásával haladtak a Belügyminisztérium épülete elé.
Menet közben a tömeg néhány száz fővel tovább duzzadt, majd a minisztérium épülete előtt beszédet mondott Máté András, az Oktatói Hálózat önkéntese, aki elmondta, hogy a felsőoktatásban dolgozók már jól ismerik a komány "aljas taktikáit" és az üres ígéreteket, a jelenlegi stratégiájuk azonban "nyílt bosszúnak" tűnik az elmúlt évek akciói miatt.
A tüntetésen beszédet mondott az ADOM Diákmozgalom egy 15 éves aktivistája, egy 30 év alatti óvónő és egy 20 éve pályán lévő matematika-informatika tanárnő is, akik elmondták, hogy a pedagógusok csapdába csalva, sarokba szorítva és kiábrándultnak érzik magukat, és dühösek amiatt, hogy ilyen helyzetbe hozzák őket, hiszen szeretik a hivatásukat.
A diákmegszólalók után Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja is színpadra lépett, aki elmondta, szerinte a kormány célja nem az oktatás javítása, hanem a tanárok "megregulázása", az Európai Uniónak pedig azt hazudják, hogy a státusztörvénnyel akarják rendbe tenni a közoktatást. Valójában viszont ez a törvény fenyegetés, amit korábban már az Európai Parlament is kifogásolt.
A PDSZ választmányi tagjának beszéde után Pankotai Lili a Karmelitához hívta a tüntetőket, hogy az ellenzéki politikusok példáját követve csatlakozzanak a kordonbontáshoz, ahonnan egyébként három embert már el is vittek a rendőrök.
Piócák leszünk a pusztulásban, amit létrehoztatok!
- mondta Lili, aki szerint az ő generációja, a jelen fiataljai nem felejtenek, és "felvértezve várják", hogy újraépíthessék az országot.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.