Gulyás: az oktatás a gyerekért van és nem a pedagógusokért

A miniszter a státusztörvénnyel kapcsolatban mondta ezt a mai Kormányinfón.

  • Tornyos Kata

„Az oktatás a gyerekekért van és nem a pedagógusokért” – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón az Index kérdésére. A lap arról kérdezte a minisztert, hogy hogyan tudja szolgálni egy olyan rendelkezés – utalva ezzel a státusztörvényre –  a tanárok érdekeit, ami kimondja, hogy két hónap helyett akár hat hónap is lehet a felmondási idő? A miniszter hozzátette, hogy a pedagógusok is beláthatják, hogy az, ha egy tanár egyik pillanatról a másikra távozik az iskolából, ellentétes a diákok érdekeivel.

Gulyás arról is beszélt, hogy a státusztörvényről folyamatosan tárgyalnak a pedagógus érdekképviseleti szervezetekkel és bízik benne, hogy olyan megállapodást kötnek, ami nekik is megfelelő, illetve a diákok számára is előnyös. Ha ehhez egy méltó bérezés is társul, akkor a kívánatos nyugalom megteremthető szerinte.

Gulyás elismerte, hogy vannak még problémák a a bérszínvonal terén: továbbra is az a kormány terve, hogy 2025. január elsejéig elérje a bruttó 800 ezer forintot a pedagógusok bére.

A státusztörvényről itt olvashattok részletesebben.

 

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.