Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bár csak november 18-án lesz az újabb országos sztrájknap a közoktatásban, már november 17-én csütörtökön is lesznek tiltakozási akciók az országban.
Pécsen, Szegeden Egerben, Hódmezővásárhelyen, Veszprémben, Győrben és Kecskeméten is lesznek fáklyás vagy gyertyás felvonulások november 17-én, csütörtökön este - derül ki a meghirdetett eseményekből. A holnap délutánra bejelentett tiltakozások egységes célja, hogy együtt tiltakozzanak a közoktatás jelenlegi helyzete ellen. Az oktatást érintő 9 pontos követeléseik a következőek:
1. Nyilvános párbeszédet, hiteles tájékoztatást!
2. Megbecsülést a pedagógusoknak!3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot!4. Felelős oktatási minisztériumot!5. Kisebb terhelést!6. Esélyteremtő, minőségi oktatást!7. Versenyképes és értékálló bérezést!8. 21. századi környezetet!9. Szakmai szabadságot, korszerű alaptantervet, szabad tankönyvválasztást!
Nem ez lesz az egyetlen akció
Az újabb országos sztrájkot aznap reggel ismét élőlánccal kezdik majd a tiltakozó diákok, tanárok és szülők. A szervezők egyébként folyamatosan várják még a jelentkezőket a vidéki események megszervezéséhez is - erről bővebben itt írtunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.