Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Megjelent a HVG 2023-as középiskolai rangsora, amelynek az élén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziuma áll, október 23-án a diákok és a tanárok szerveznek tüntetést az oktatásért, több egyetem pedig bejelentette a spórolási tervét, ami a hallgatók mindennapját is érinti majd. Összeszedtük a hét híreit.
Van olyan budapesti gimnázium, ahonnan több diák ment holland, mint magyar egyetemre
A HVG 2023-as rangsorát vezető gimnázium végzősei közül minden harmadik külföldi egyetemet választ magának, de olyan budapesti középiskola is van, ahol az érettségizők fele más országban folytatja a tanulást. Az előző tanévben már több mint 16 ezer magyar hallgató járt külföldi egyetemre, a felvételi adatok ráadásul azt mutatják, hogy a magyar felsőoktatás pont a legjobb teljesítményű, legtehetségesebb diákokat veszíti el. Itt a friss HVG-rangsor: ez az ország tíz legjobb gimnáziuma.
Itt a teljes lista: megvan, hol kell és hol nem kell majd emelt szintű érettségi 2023-ban a felvételihez
Elindult a keresztféléves felvételi ezzel együtt megszületett az a dokumentum is, amiből már a 2023-as általános felvételi eljárásban induló szakok követelményi is kiderülnek. Mutatjuk, hol kell és hol nem kell emelt szintű vizsga.
Jövőre már az Európa- és a világbajnokok is megkapják a maximális 500 pontot az egyetemi felvételin
Jön a végleges nyelvvizsga-amnesztia: benyújtották a diplomaszerzés szabályait felpuhító javaslatot
Újra módosítaná a kormány a felsőoktatási törvényt, belekerülne az a passzus is, amely lehetővé teszi az egyetemeknek és főiskoláknak, hogy nyelvvizsga nélkül is kiadhassák a diplomákat a végzős hallgatóknak. Jól járnak azok az egyetemisták és főiskolások, akik idén államvizsgáztak, de a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át. Ha a Parlament megszavazza azt a kormányzati javaslatot, amely törölné a felsőoktatási törvényből a nyelvvizsga-kötelezettséget, az összes végzett hallgató megkapja a diplomáját. Nyelvvizsga nélkül is.
Elindult a keresztféléves felvételi: mutatjuk, milyenek a pontszámítási szabályok
A felvételi pontszámírási rendszere alapvetően 2023 szeptemberében induló képzések esetében (azaz a februári felvételi alatt) változik először. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg futó felvételiben az eddig megszokott pontszámírási módon alakulnak a ponthatárok is. Ezt itt olvashatjátok el.
A Debreceni Egyetemen is spórolnak az őszi félévben: a dolgozók derékmelegítő plédeket kapnak
A Debreceni Egyetem a tanulmányi időszak végéig, december 9-ig hőmérséklet-csökkentéssel és egyéb takarékossági intézkedésekkel készül - itt vannak a részletek.
Megszólalt a Klebersberg Központ: a Kölcsey-gimnázium öt tanárán kívül másokat nem rúgtak ki
Válaszolt a minisztérium: továbbra sem tudni, meddig tart még a gödöllői Török Ignác Gimnázium felújítása
A minisztérium továbbra is a tankerület hetekkel ezelőtti közleményét tartja irányadónak a gödöllői iskola felújításával kapcsolatban, az azonban továbbra sem derült ki, meddig tartanak még a munkálatok, miközben a diákok nem a saját iskolájukban, hanem környező intézményekben tanulnak.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.