szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A XV. kerület összes óvodája zárva tart, de más budapesti kerületekből is csatlakoztak hozzájuk.

Soha nem látott összefogásra készülnek az óvodai dolgozók a XV. kerületben, ahol több mint 400 dolgozó polgári engedetlensége miatt egy óvoda sem nyit ki pénteken, de csatlakoztak hozzájuk a XIX. és a IV. kerületből is - írja a Telex.

"Ez az utolsó eszközünk, hogy a fizetésekben pozitív változás történjen. Talán így meghallják a hangunkat!" - írták közleményükben a XV. kerületi intézményekben dolgozók.

Elsősorban ezt szeretnék elérni, hogy a pedagógusi fizetéseket a mindenkori minimálbérhez igazítsák és inflációkövetővé tegyék, valamint hogy visszamenőlegesen is emelkedjen a nem pedagógusi munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye. Ennek érdekében pénteken minden XV. kerületi óvoda zárva tart reggel 8-tól fél 12-ig. Az ajtókat bezárják, az intézményekre szimbolikusan lakatot helyeznek, majd délben egy kerületi parkban fognak kiállni és énekelni a polgári engedetlenségbe kezdő dolgozók.

"Számos, a megbecsülésünkre, bérrendezésünk változtatására irányuló kezdeményezésben vettünk részt (panaszkodtunk, sztrájkoltunk, tüntettünk, stb): minden módon igyekeztek pedagógusaink, illetve az oktatást, nevelést segítő munkatársak, technikai dolgozók kifejezni, hogy változtatást szeretnének, jobb, emberhez méltóbb fizetésre van szükségük” – írták a  közleményükben.

A XV. kerületi intézmények összefogását látva polgári engedetlenséget szerveztek a legtöbb IV. és XIX. kerületi intézményben is.

Domak-Horváth Viktóra, az újpesti Játék - Mozgás - Kommunikáció Óvoda dolgozója szerint a kerületben összesen 170 óvodai dolgozó csatlakozik a polgári engedetlenséghez. Szerinte a nem megfelelő bérezés nem csak a dolgozók helyzetére van negatív hatással, de ehhez köthető minden más probléma is a szakmán belül; hiszen miközben egyre több a fejlesztésre szoruló gyerek, a fejlesztőpedagógusokból óriási a hiány. Ennek ellenére a pénteki akcióikkal elsősorban nem a kormány, hanem a társadalom, és a szülők figyelmét szeretnék felhívni a problémákra.

Az egyik XIX. kerületi óvoda vezetője azt mondta a lapnak, a szülők többsége pozitívan fogadta a munkabeszüntetést, mindössze egyetlen szülő kérdezte meg, hogy az intézmény vállalja-e a bébiszitter költségeit. Kiemelték azonban, hogy a tiltakozásuk nem a családok, legfőképp pedig nem a gyerekek ellen irányul, hanem mert már nem maradt más eszközük, amivel felhívhatnák a kormány és a törvényhozók figyelmét az oktatás tragikus állapotára.