Bezárnak egy somogyi kollégiumot a magas áram- és a gázárak miatt

Az egykori Széchenyi-kastélyban működő kollégium a drasztikus rezsiárak miatt zár be.

  • Eduline

A Népszava számolt be arról, hogy bezárja a fenntartó Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) a barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium erdésztechnikusi képzéséhez használt középrigóci kollégiumát.

A lap szerint hivatalosan ugyan nem indokolták a lépést, ám a nevelőtanároktól kapott tájékoztatás szerint a drasztikusan megnövekedett gáz- és áramárak állnak a döntés mögött. Az ott tanuló diákok és szüleik egy hete tudták meg, hogy idéntől új helyre, a barcsi belvárosba kell költöznie a tanulóknak.

Az egykori Széchenyi-kastély 1960 óta ad otthont a középiskolának: itt laknak a diákok, a mellé felhúzott iskolaépületben pedig a szakmai tantárgyak többségét tanulják. A Népszava szerint a birtokon egyébként saját kezelésű tanerdő, teljes erdészeti gépsorok, motorfűrészes tanpálya, mezőgazdasági vontatóvezetői tanpálya, képzéshez szükséges tanműhely, csemetekert, minősített lőtér, fegyverszoba, TMK-műhely és gépjárművek segítették a diákokat.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.