Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Szakszervezetének vezetői szerint a klasszikus táboroztatás mellett a kereskedelemben is sokan helyezkednek el átmenetileg, a tanárok az élelmiszerüzletekben nemegyszer még részmunkaidőben is többet keresnek, mint az iskolában.
Évről évre egyre több, oktatásban dolgozó vállal nyári munkát, és nem csak táboroztatást, hanem bármi mást, amivel ki tudja egészíteni az egyébként rettentően alacsony fizetését
– mondta az Indexnek Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke, aki néhány példát is említett: Vas megyében a pedagógusok egy része a Lidlben vállal munkát, sokan közülük ráadásul árufeltöltőként, részmunkaidőben is többet keresnek, mint főállásban, az oktatásban.
"Tudunk olyan tanárról, aki elment felügyelni egy egyhetes erdei táborba, és nemhogy fizetést nem kapott, de még a saját költségeit, beleértve az utazást, a szállást és az étkezést is saját zsebből állta" – mondta Gosztonyi Gábor, a szakszervezet alelnöke.
Nyári táborok utalványért
A tanárok a felügyeletért cserébe a korábbi évekhez hasonlóan idén is CBA-utalványt kapnak. A szakszervezeti vezetők úgy vélik, hogy az említett juttatás nemcsak megalázó, de sokak számára rettentően kedvezőtlen is, a pedagógusok egy része ugyanis olyan településen él, ahol nincs jelen az említett élelmiszerüzlet.
Az elégedetlenség egyre nagyobb, Gosztonyi Gábor elmondta, a tanárok közül sokan letétbe helyezik a felmondásukat, abban bízva, hogy így változást érhetnek el a közoktatásban. Szerinte "változás nélkül a nyári szünetben ez a szám tovább emelkedhet, főleg, hogy ezekben a hetekben sokan más munkákba is belekóstolnak. Nem tudjuk, mire vár a kormány".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.