A minisztérium szerint javult az SNI-s diákok helyzete. Miközben rengeteg gyógypedagógust keresnek az iskolák

A gyógypedagógus-állások ötöde betöltetlen, a felvételizők száma pedig évek óta nem emelkedett túl sokat, a minisztérium szerint mégis eredményes az elmúlt 10 év.

  • Csik Veronika

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kormány intézkedéseinek eredményeképp az elmúlt években jelentősen javult a 100 sajátos nevelési igényű diákra jutó gyógypedagógusok száma

- írta Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő írásbeli kérdésére Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára. Az LMP-s képviselő azt szerette volna megtudni, "tervezik-e bevezetni az inkluzív iskolákat".

"Míg a 2010/2011. tanévben a 100 sajátos nevelési igényű gyermekre, tanulóra jutó gyógypedagógusok, konduktor munkakörben foglalkoztatott szakemberek száma 6,99 fő, addig a 2020/2021. tanévben ugyanez az arány 11,93 fő volt" - folytatta az államtitkár.

Ami a gyógypedagógusok létszámát illeti, jelenleg közel 10 000 szakembert foglalkoztatnak gyógypedagógus (és konduktor) munkakörben az óvodák és iskolák, a minisztérium tájékoztatása szerint ez 2010-ben 5 700 fő volt. Korábban egyetlen, jelenleg 10 egyetemen folyik gyógypedagógus-képzés - tette hozzá Rétvári Bence. Míg 2013-ban 937 fő, addig 2021-ben már 1 852 fő kezdte el az egyetemet a gyógypedagógus-alapszakon. Illetve ösztöndíjprogrammal támogatják a pályát választókat: 375 ezer forintot kaphatnak félévente a hallgatók.

Erős túlzás, hogy sok szakember lenne a pályán

A "Közoktatás indikátorrendszere 2021" kiadvány adatai szerint az általános és középiskolákban jelenleg több száz megüredesett gyógypedagógus-állás van, az állások körülbelül ötöde betöltetlen.

Pedagógusok Szakszervezete

Hasonló képet ad a (gyógy)pedagógushiányról a Közigállás is. A tanév utolsó napjaiban több mint 2100 álláshirdetést dobott ki a közszféra állásportálja a "tanár" keresőszóra. Úgy tűnik, tanítóból is komoly hiány van az iskolákban, országszerte majdnem ezer - egészen pontosan 967 - betöltetlen állást hirdetnek az oldalon, de 853 hirdetést találtunk az "óvodapedagógus" és 420-at a "gyógypedagógus" szóra rákeresve.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.