Pénteken is a Kossuth téren akcióznak a diákok. De egészen másképp, mint ma

Több ezer diák tüntetett szerdán a Kossuth téren, péntekre pedig újabb akciót szerveznek középiskolások. Igaz, ez várhatóan jóval csendesebb megmozdulás lesz: a résztvevők alternatív tanórákon vehetnek részt.

  • Eduline

„Március 16-tól a tanárok határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a munkakörülményeik javítása és a béreik rendezése érdekében. Ezt a kormány egy rendelet formájában ellehetetlenítette. Független diákokként szeretnénk kiállni a tanáraink mellett, hiszen minket is ugyanannyira érint az oktatás élhetetlen állapota, például a tanulmányaink minőségét befolyásolja. Ezért, míg a tanáraink a sztrájk szabályainak megfelelően az iskolában lesznek, mi menjünk ki a Parlament elé és mutassuk meg, hogy közös a célunk, hogy az oktatási rendszer a tanárok és diákok számára is méltányos legyen” – írják az esemény Facebook-oldalán.

A diákok tulajdonképpen egy különleges tanítási napot szerveznek március 18-án 11 órától délután 2-ig. A Kossuth téren civil szervezetek tartanak majd rendhagyó órákat, ezekre előzetesen kell regisztrálni. Az Amnesty például általános emberi jogi órát, a Menhely Alapítvány a hajléktalanságról, a Greenpeace pedig a transzparenskészítésről tart majd foglalkozást a Parlamentnél.

„Ha nem regisztráltok az órákra, azzal is csatlakozhattok a demonstrációhoz, hogy kihozzátok a saját tanulnivalóitokat és közösen tanulunk a Kossuth téren. Hozzatok molinókat is, mi is készülünk sokkal” – írják a szervezők.

A szerdai sztrájknapról szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

 

Hozzászólások

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

„A pedagógusokat olyan értékeléssel kell támogatni, ami visszajelzést ad, de nem bélyegez meg” – ezt üzente pedagógusnapon Lannert Judit

Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.

Vitézy Dávid: több ezer új kollégiumi férőhely épülhet az uniós pénzekből

Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.

Még ennél is jobban kihasználná a rakpart lehetőségeit a Fővárosi Diákközgyűlés

Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.