Csökken a rendkívüli szünetek és a digitális rendben tanulók száma

A minisztérium adatai szerint két hete csökken azoknak az iskoláknak, illetve osztályok száma, amelyek nem hagyományos munkarendben vesznek részt az oktatásban.

  • MTI

A több mint 6000 köznevelési intézmény közül összesen 25 óvodában és 6 iskolában van érvényben rendkívüli szünet, ez az összes intézménynek csupán az öt ezreléke.

Tantermen kívüli, digitális munkarendben az október 6-i adat szerint a 3079 iskola közül mindössze 5 teljes feladatellátási-helyen és további 83 intézményben egyes osztályok diákjai tanulnak, ez az iskolák mindössze 3 százaléka.

A sikerben az Emmi szerint nagy szerepe van a gyerekek, tanulók, tanárok és a családok fegyelmezettségének, valamint a köznevelési intézmények számára meghatározott óvintézkedések betartásának. Ugyanakkor továbbra is nagyon fontos, hogy a köznevelés minden szereplője változatlanul ilyen felelősségteljesen viselkedjen - teszik hozzá.

Sérti az uniós jogokat a Lex-CEU

Az Európai Bíróság kimondta, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlenek a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosításai, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.