Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Közeledik a középiskolai felvételi időpontja is, ilyenkor fontos döntést kell meghoznia a szülőknek és a diákoknak.
Melyik suli legyen? Fontos kérdés a középiskolai felvételi kapcsán. Számos tényezőt kell figyelembe venni, hogy tényleg olyan iskolát sikerüljön választani, ami a legjobb a ti szempontotokból. Van, aki már régen tudja, hogy hova szeretne bekerülni, de van, akinek még nem sikerült dönteni.
Mindenképpen érdemes elmenni több kiszemelt iskola nyílt napjára, hiszen így láthattok bele igazán az intézmény életébe, így dönthetitek el, hogy szeretnétek-e jelentkezni.
Általában már október közepétől szerveznek nyílt napokat az iskolák, és van, ahova még decemberben és januárban is el lehet látogatni. A legtöbb iskolában november környékén tartják a nyílt napokat. Vannak iskolák, ahol több turnusban szervezik a nyílt napokat, így ha lemaradtok valamiért az elsőről, még van lehetőségetek később elmenni.
Mi történik egy nyílt napon?
A szülőkkel együtt órákat látogathattok, megnézhetitek az iskolát belülről, a tantermeket, a sportlétesítményeket, és tájékoztató előadásokat hallgathattok meg. Beszélgethettek az ott dolgozó tanárokkal, felmérhetik, hogy az, ahol tovább szeretnétek tanulni, tetszik-e, el tudjátok-e képzelni. Több intézmény rendezvényekkel is készülnek ezekre a nyílt napokra.
A nyílt napokról a kiszemelt iskolákban tudtok érdeklődni, illetve a legtöbbször közzé teszik ezeket a honlapjukon is.
Elmarad a foci és a kosár: mi lesz az iskola utáni sporttal?
Októbertől már csak az adott iskolák diákjai és tanárai léphetnek be az épületbe, ezért országszerte egyre több iskolából szorulnak ki a sportegyesületek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).