Most is olyan bizonytalan a helyzet, mint az érettségi idején

A PSZ szerint kellene egy olyan protokoll az iskolákban, amit követni tudnak az intézmények, ha szükséges.

  • Eduline

Még nem lehet tudni, hogy hagyományos vagy hibridoktatás lesz-e szeptembertől, de Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint szükség lenne egy protokollra, amit a különböző helyzetekben követni tudnak az intézmények – erről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke beszélt az ATV műsorában.

 „Az iskolakezdés minden évben nagy kihívás a szülőknek, a pedagógusoknak és a diákoknak is” – mondta el a szakszervezeti elnök. Szerinte most olyan a helyzet a tanévkezdés előtt, mint amilyen az érettségi idején volt, semmit nem tudnak arról, hogyan fog elkezdődni az iskola.

A szakszervezet próbált megoldást keresni. Azt szeretnék, ha egyfajta protokollt készítenének a különböző verziókra. Szabó Zsuzsa szerint fontos, hogy legyen a protokoll mellett önrendelkezési joga az iskoláknak és a szülőknek is.Hozzátette azt is, hogy a digitális oktatáshoz szükséges eszközöket és tartalmakat minden gyermek és pedagógus számára biztosítani kell.

Úgy néz ki, a megszokott módon indul a tanév szeptemberben

Legalábbis a Magyar Nemzet szerint a kormány a hagyományos iskolakezdésre készül, de ha kell, "rendeleteket is hoznak majd".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.