Az őskor után a kortárs költők is eltűnnek az új tankönyvekből

Az első osztályosok tankönyveiből szeptembertől kikerülnek a kortárs költők gyerekversei is.

  • Eduline

Egyre több furcsaság derül ki az új tankönyvekkel kapcsolatban. Amellett, hogy a szaktanárok is úgy vélik, hogy azok gyerek-, nyelv- és 21.század ellenesek, sorra derülnek ki kimaradt vagy éppen hozzápótolt, új részek.

Először néhány oldal terjedt el - nem véletlenül - az ötödikesek irodalomkönyvéből, majd kiderült, hogy konkrétan az egész őskor helyett magyar őstörténetet fognak tanulni az általános iskolások. Most Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke azt mondta a Népszavának: az elsős tankönyvek tartalma 85-90 százalékban szóról szóra megegyezik a korábbiakkal, valamiért mégis új szerzők nevei kerültek rájuk. 

Az elsősöket írni, olvasni tanító kötetekből teljesen eltűntek az olyan kortárs költők gyermekversei, mint Varró Dániel, Gryllus Vilmos, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Lackfi János

- részletezte Romankovics András. Helyettük például Nemes Nagy Ágnes vagy Móra Ferenc költeményeivel ismerkedhetnek meg először a kisiskolások. Ez önmagában nem lenne probléma szerinte, de úgy véli, ebben az esetben senki ne mondja ezekre a tankönyvekre, hogy modernek és XXI. századiak.

Az elsősöknek szánt állami tankönyvek, munkafüzetek összesen 1324 oldalt tesznek ki, amit túlzásnak tart az egyesület elnöke, szerint ennek legfeljebb a felére lenne szükség.

Nem tanulnak az őskorról az általános iskolások szeptembertől

Az új Nemzeti alaptantervhez készült általános iskolai törikönyvből kimaradt az őskor és Hammurapi törvénykönyve is. Helyette viszont magyar őstörténetet tanulnak majd a diákok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Átláthatatlan, bürokratikus, nehezen érthető – lesújtó véleményt mondtak a hallgatók az egyetemi ösztöndíjrendszerről

A hallgatók szerint nehéz eligazodni az egyetemi ösztöndíjak és támogatások rendszerében: bonyolultak a szabályok, rövidek a határidők, sokszor pedig azt sem tudják, hol találják meg a szükséges információkat. Egy friss kutatás szerint egyetlen egyértelműen pozitív vélemény sem érkezett a hallgatói juttatásokkal kapcsolatos tájékoztatásról, illetve az is kiderül, hogy a diákok nagyobb állami szerepvállalást várnának el megélhetésük biztosításában.