Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az irodalomkönyvek gyerek-, nyelv- és 21.század ellenesek és megúszásra játszanak, a történelemkönyvek pedig zanzásított verziók és nincs bennük kevesebb tananyag, csupán kevesebb oldalba sűrítették az eddigit - a szaktanárok szerint vannak gondok az új tankönyvekkel.
„Már az előző, 2012-es Nat alapján készültek is rettenetesek voltak, de ezek egyenesen gyerek-, nyelv- és 21.század ellenesek” – fogalmazott az 5. és 9. évfolyamos magyar nyelv- és irodalomkönyvekről Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja a hvg.hu-nak. A szaktanár szerint cseppet sem modern és lapos az új tankönyvfelhozatal, a hosszú és unalmas szövegek mellett pedig semmi olyan nem található bennük, ami megmozgatá a diákokat.
Schiller Mariann szerint a könyvek „megúszásra játszanak”, és jól érezhetően egyetlen elvárásnak tesznek eleget: hogy megfeleljenek a hazafiasabbra szabott alaptantervnek.
Szerkesztési és módszertani hibák is akadnak az új tankönyvekben. A magyartanár kiemelte, van olyan kötet, amiben előbb olvashatók a művek elemzései, és csak utána maga a szövegek, az egyes leckéket pedig mindig egy-egy oldalpárba kényszerítik, amitől az egyik – hogy ne legyen üres fél oldal – túl terjengős, a másik pedig szinte túlságosan tömény, zsúfolt.
Az egyik legsajnálatosabb a szakértő szerint, hogy a könyvekben semmi nyoma annak, hogy az irodalom élő, nem pedig egy lezárt dolog, nincsenek benne, friss, mai szerzők, idézetek. Az is problémás, hogy a beigért tananyagcsökkenéssel összecsengésben a könyvek valóban vékonyabbak lettek, de az oldalszám csökkenés a magyartanárok szerint nem jár együtt valódi tananyagcsökkenéssel, csupán kevesebb választási lehetőségük lesz.
A töri is elbukott
Ahogy tegnap már megírtuk, a Történelemtanárok Egylete hosszú elemzésbe szedte össze a problémákat az új történelemkönyvekkel kapcsolatban. A hvg.hu-nak nyilatkozó tanárok is hasonló véleménnyel vannak a NAT-os tankönyvekről. A sűrítés és zanzásítás azt eredményezte, hogy például két óra alatt kell megtanítani az egész görög vagy római politika történetét - mondta egyikük az oldalnak. Persze, ami ennél is nagyobb baj az, hogy a "a könyvek számos ponton gyakorlatilag történelmet hamisítanak".
Sok esetben a könyvek ugyanis mítoszokat, legendákat használnak elsődleges, történelmileg hiteles forrásnak, vagy vitatható elméleteket használnak tényként, miközben fontos, elfogadott tényeget meg sem említenek.
Az új tankönyvek több szempontból komoly átdolgozásra szorulnak
A Történelemtanárok Egylete szerint mivel megfelelő minőségű, és előzetesen kipróbált tankönyveket nem lehet kifejleszteni a következő tanév kezdetéig, ez önmagában is akadályozza a NAT bevezetését.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).