Nem tanulnak az őskorról az általános iskolások szeptembertől

Az új Nemzeti alaptantervhez készült általános iskolai törikönyvből kimaradt az őskor és Hammurapi törvénykönyve is. Helyette viszont magyar őstörténetet tanulnak majd a diákok.

  • Eduline

A változásról az ATV Híradónak a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Miklósi László nyilatkozott, aki elmondta: „egyes kérdések esetében – ilyen például a honfoglalás, a magyar őstörténet – nem a tudományos konszenzus által elfogadott véleményből indul ki a tankönyv, hanem mintha egy megszépített múltat szeretnének ábrázolni”. Vagyis e szerint a gondolkodás szerint a magyarok ősei nem menekülhettek, mert ez lealacsonyító lenne.

Miklósi arra is kitért, hogy a tananyag módszertanilag helyenként több évtizedes visszalépést jelent, a minőségükön pedig meglátszik, milyen rövid idő volt az elkészítésükre.

A történelem tankönyvekkel kapcsolatos kérdésekre a Köznevelésért Felelős Államtitkárság azt válaszolta az ATV-nek, hogy "az említett szervezetek sajnos ezúttal is részesei a szokásos politikai támadásoknak. A politikai támadások hátterében pedig az áll, hogy a módosított Nemzeti Alaptanterv vállaltan hazafias, ezért a baloldal kezdettől támadja azt, ahogy most a tankönyveket is”. Majd azt is hozzátették, hogy az új tankönyveket az Oktatási Hivatal által felkért 130 szakember, szaktanár fejlesztette ki a kerettantervnek megfelelően.

Tündérek, szivárvány és griffen lovagló huszár - ilyenek az új tankönyvek

"Nemzetileg elkötelezett, gyermekközpontú és jól használható", pluszban fantáziadús is - tegnap bejelentették, hogy megjelentek az új Nemzeti tantervhez kapcsolódó tankönyvek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.