"Haladni kell a tananyaggal" - ez a lényeg az új rendszerben is?

Egy oktatáskutató szerint most is ugyanaz zajlik az oktatásban, mint a digitális munkarendre átállás előtt.

  • Eduline

Radó Péter oktatáskutató úgy véli, az iskolák most is ugyanúgy működnek mint eddig, csak éppen más, digitális munkarendben. Szerinte a kormányzati virtuális valóságban továbbra is él Hoffmann Rózsa szelleme: a tanulók derűs rendben végzik a dolgukat - írta meg a hvg.hu.

A Klebelsberg Központ elnöke korábban azt nyilatkozta, már az első digitális munkarendben lezajlott iskolai héten gyorsan alkalmazkodtak az intézmények a helyzethez, egyetlen olyan iskoláról sem tudnak, ahol alig-alig vagy egyáltalán nem sikerült az átállás; és megfelelő mennyiségű digitális eszköz áll rendelkezésre. Ahogyan azt már az említett cikkben is jeleztük, a helyzet ettől kicsit bonyolultabb. Akkor az RTL Klub riportja támasztotta alá, van olyan többgyerekes család, ahol a tanuláshoz szükséges eszközök egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Azóta az Eduline-nak is több diák számolt be arról: nincsenek online óráik az új rendszerben, cserébe viszont annál több leadott tananyaggal állnak szemben, amivel egyedül - idő szűkében - kell megbirkózniuk.

Radó Péter szerint az üzenet egyértelmű: haladni kell a tananyaggal. Ez pedig láthatóan mindegyik lehetséges esetben, vagyis az online távoktatásban jól működő és kevésbé jól működő iskolákban is zajlik.

Mi lesz azokkal, akik lemaradnak a távoktatásban?

Múlt héten kezdődött meg a digitális oktatás az iskolákban. Azóta több visszajelzés érkezett: vannak, akik pozitívan élik meg, de vannak, akiknél lehetetlen helyzetet teremtett az átállás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.