Szuper kezdeményezés: így motiválják a diákokat, hogy végigcsinálják a tanévet

Különleges ajándékkal motiválják a diákokat a távoktatásban egy Pest megyei településen.

  • Eduline

Aki most jól tanul, a tanév végét követően környezettudatos gokartozásban vehet részt - írja a hvg.hu arról a solymári kezdeményezésről, amely a helyi, otthoni karanténban jól teljesítő tanulóknak szól.

A felajánlás értelmében az elektromos gokartozásban azok vehetnek majd részt, akik év végéig a legtöbbet javítanak a félévi bizonyítványukon - írják, hozzátéve: a szervezők azokra is gondoltak, akik félévkor kitűnőek voltak és már nem tudnak javítani a teljesítményükön, ezenkívül pedig azok az iskolások is gokartozást nyerhetnek, akik nem annyira a bizonyítványukra, hanem inkább a verstudásukra büszkék.

Trambulin-park

Mivel a gokartokba 125 centiméternél magasabbak, illetve 8 évnél idősebbek ülhetnek csak be, az ennél kisebb tanulók közül a szintén jól teljesítők trambulin-park belépőt nyerhetnek.

Mit gondoltok, mivel lehetne még motiválni a diákokat a kialakult helyzetben? Írjátok meg ötleteiteket az [email protected].

"Az egész család kimerült, ráadásul ez még nehezebb lesz"

Nem egyedi eset, hogy a nagyobb iskolás testvér vagy a szülő tanul a gyerekkel. A távoktatásban azonban ennek megváltozott a szerepe. Újabb olvasónk osztotta meg véleményét az online tanulásról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.