Sok múlik a szövegértésen, mégis rosszul teljesítünk belőle

A szövegértés alapvető készségnek tűnik, amit már általános iskolás korában elsajátít minden diák. A kutatási adatok azonban arról számolnak be: nagy a baj ezen a területen, sok felnőtt számára is gondot okoz bonyolultabb szövegek feldolgozása, megértése. És éppen ezért lehetséges, hogy a matematikaórán felmerülő akadályok nagy része is ebből fakad?

  • Eduline

A magyar 16-65 évesek a szövegértés és problémamegoldás területén az OECD-átlagnál rosszabbul teljesítenek- írtuk meg korábban a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program (PIAAC) eredményeiről, amely felmérésben Magyarország először vett részt.

Tavaly a több mint kétszázezer diák által megírt országos kompetenciamérés eredményeiből kiderül: a diákok 21 százaléka nem képes elérni a 6. évfolyam átlagos matematikai és szövegértési képességszintjét sem. Ráadásul ez az arány az azt megelőző évhez képest sem igen változott.

Sok múlik a szövegértésen

Pedig a szövegértés készségét már az átlalános iskola elejétől fejlesztik, ahogyan a diákok olvasni tanulnak. A kompetenciramérésen túl pedig már az első komolyabb megmérettetésen, a középiskolai felvételin is szembetalálhatják magukat szövegértési feladatokkal a tanulók. Ugyanis a központi felvételin a matematika feladatsor mellett a diákok egy magyar nyelvi tesztet is kitöltenek, amelyet meghatároznak szövegértési feladatok is.  

A gimnáziumok és szakgimnáziumok (2020. szeptemberétől technikumok) 64 százaléka jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól elvárja a központi írásbeliken való részvételt a felvételi eljárás során. A központi felvétel jelentkezési határideje december 6, további részletekről pedig itt olvashattok.

Ezért "mumus" a matek is?

Egy angoltanár korábban úgy nyilatkozott: egy nem túl terjedelmes szöveg látványa is elborzasztja a leendő olvasót. Szerinte a tanulók nem csak értően olvasni nem tudnak, komoly nehézséget okoz számukra egy-egy összefüggő szöveg megalkotása is. A dunaújvárosi Pentelei Mentálhigéniás Általános Iskola, Szakképzőiskola és Gimnázium felismerte: a gyerekek szokszor azért nem tudnak matematikai egyenleteket megoldani, mert szövegértési problémáik vannak. Éppen ezért fogott össze az iskola matek- és magyartanára, és létrehoztak egy alternatív, szintes tanítási rendszert, a MAMA-programot, amelyben bizonyos keretek között együtt tanítják a magyart és a matematikát.

További szuper kezdeményezés a BOOKR Suli, amely mintegy ezer tanulóhoz el is jut ebben a tanévben. Egy kötelező és ajánlott olvasmányokból álló interaktív könyvtárról van szó, amely egy digitális szövegértés-fejlesztő iskolai pilot program is egyben. Minderről a későbbiekben készítenek majd egy - a szövegértés-fejlesztő játékok hatékonyságát mérő - cikket is.

Tényleg jobban szeretnek olvasni a lányok, mint a fiúk? Friss elemzés az olvasási szokásokról

Érdekes összegzést tett közzé az Oktatási Hivatal. A hazai és nemzetközi köznevelési mérések során keletkezett és rendelkezésre álló adatbázisok másodelemzésével vizsgálják a legfiatalabb korosztály olvasási szokásait.

 

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.