Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nehéz családi körülmények közül érkező diákok oktatását tűzte ki célul a dunaújvárosi Pentelei Mentálhigéniás Általános Iskola, Szakképzőiskola és Gimnázium. Az alternatív iskolában felismerték, hogy rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért több, esetenként szokatlannak tűnő oktatási eszközt és módszert vezettek be a hétköznapokra - ezek közül emelünk ki néhányat.
Ebbe az iskolába járó diákok egyfajta fekete bárányai az oktatásnak - írja az Abcúg, hozzátéve: az ott tanító tanárok nem mondtak le a nehéz gyerekekről, hanem onnan kezdik újra az oktatásukat, ahol korábban elakadtak - ezt pedig sajátos módszereikkel egészítik ki, amelyek a következők:
Mentorok és kutyák
A Pentelei diákjai sokszor nagyon rossz életkörülmények közül, problémás családokból jönnek, ezért rengeteg a személyes gondjuk is, amelyek gyakran egymás közti konfliktusba torkollik. Ezeket egyfajta mentorprogrammal, valamint kutyákkal kezelik. Amikor probléma adódik, a mentor (aki egyben tanár) előbb beszél azzal a tanulóval, aki segítségre szorul, majd a konfliktus okozójával is. Ezután létrehoznak egy beszélgető kört, ahol a felek kérhetik, hogy legyen benn velük valaki a mentoron kívül, például egy családtag vagy barát, hogy biztonságban érezzék magukat - írják.
null
null
A másik módszer a görcsök feloldására a tanárok kutyái, akik egész nap velük vannak az iskolában. A kutyák az akadálypályás feladatokkal a gyerekek mozgását is fejlesztik, de a konfliktuskezelésben van a legnagyobb szerepük: sokszor pusztán a jelenlétükkel csillapítják a kedélyeket. Ha pedig végleg elmérgesedik a vita, és a felek nem hajlandók szóba állni egymással,
akkor az egyikőjük a kutya egyik fülébe, a másikójuk pedig a másikba súgja bele a problémát, amit aztán együtt kisimogatnak az állatból.
Egy tanóra: 35 perc
Az iskolaigazgatónak az a tapasztalata, hogy az ő gyerekei nem tudnak 25 percnél többet aktívan figyelni, ezért az órák csak 35 percesek, amiből az első tíz perc is inkább csak ráhangolódás. A fontosabb tárgyakat, vagyis a matekot, a magyart és az idegen nyelvet éppen ezért dupla órában tartják. A cikkből kiderül, jelenleg az iskolában 28 pedagógusra 230 gyerek jut, akiket kis (12 fős) csoportokba osztanak be életkor, de leginkább tudásszint és képességek alapján.
Önindító
Nem csak az órák előtt jellemző a ráhangolódás. Mivel ebben a Penteleiben csak kilenckor kezdődnek a tanórák, azok a diákok, akik mégis hamarabb érkeznek, különböző foglalkozásokon vehetnek részt, ezt hívják Önindítónak. A programnak több funkciója is van: a gyerekek sokszor hatalmas feszültséggel érkeznek meg az iskolába, az Önindítón van lehetőségük megnyugodni, beszélgetni a tanárokkal a problémáikról vagy egyszerűen egy kis játékkal ráhangolódni a napra - írják.
Nincs kilencedik évfolyam
A kilencedikesek az iskolán kívül, egy parasztházban kezdik a középiskolát, ahol nem a tananyagot, hanem önismeretet, konfliktuskezelést tanulnak. Így a kilencedik évfolyamot teljesen kivették az oktatásból, és ezt az egy éves programot pedig Aranyiránytű programnak nevezték el.
MAMA-program
További innovációjuk az úgynevezett MAMA-program is. Ezt egy ott tanító tanár hozta létre, méghozzá azért, mert azt tapasztalta: a gyerekek szokszor azért nem tudnak matematikai egyenleteket megoldani, mert szövegértési problémáik vannak. Ekkor fogtak össze a magyar tanárral és hozták létre a szintes tanítási rendszert.
A teljes cikket itt olvashatjátok el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.