Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
2020 januárjától változnak az iskolakezdés szabályai – a szülők minden év január 15-ig nyújthatnak be kérelmet, ha a gyermekük augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, de még nem küldenék iskolába.
A Magyar Nemzet Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárát idézi, akik egy írásbeli kérdésre válaszolva azt írta: indokolt esetben az állami szerv továbbra is engedélyezheti, hogy egy hatéves még egy évig az óvodában maradjon.
Januártól a döntés jogát egy – egyelőre nem nevesített – állami szervhez fogják telepíteni, amelyhez minden év január 15-ig nyújthatnak be kérelmet azok a szülők, akiknek a gyermeke augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, de még nem kezdenék meg az iskolát.
A felmentést engedélyező hatóságnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Oktatási Hivatalt fogja javasolni, de a feladatellátásra kijelölt szervről csak 2019 őszén alkot rendeletet a kormány. A szabályozás először a 2020/21-es tanévben első osztályba lépőket érinti majd.
Rétvári Bence szerint hatósági eljárás lefolytatására nem is lesz mindig szükség, mivel ha a szakértői bizottság még a kérelmek beadási határideje előtt javasolja a plusz óvodai évet, akkor a szülői kérelmet már nem is kell benyújtani.
Korábban a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke úgy nyilatkozott, hogy a mostani rendszer – az óvodapedagógusok a szülőkkel együttműködve is eldönthetik, hogy egy gyermek iskolaérett-e – kifogástalanul működik, semmi szükség a változtatásra.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.