Egy hete csak palackos vizet ihatnak egy budapesti iskola diákjai

Ólomból a megengedett határérték kétszeresét találták Gazdagrét-Csíkihelyek Általános Iskola csapvizében.

  • Eduline

A megengedett kétszeresét, 22,6 mikrogram ólmot mértek a Gazdagrét-Csíkihelyek Általános Iskola csapvizében, egy hete ezért palackos vizet osztanak a diákoknak - írja a Bors.

Azt, hogy mi okozza a szennyezést, nem tudni, az épületben nincsenek ólomcsövek, mondta a lapnak az igazgató. A bejövő víz megfelelő, tette hozzá, tehát az iskolai rendszerrel lehet a probléma, dehogy pontosan mi, rejtély. Az is kérdés, mióta isszák az oda járó iskolások a szennyezett vizet. 

Rengeteg diákot veszélyeztet lemorzsolódás, a szakközépiskolákban a legnagyobb a baj

Minden harmadik szakközépiskolás a lemorzsolódás határán billeg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - derül ki az Oktatási Hivatal friss, a 2018/2019-es tanév első félévére vonatkozó adataiból.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.