Kevés a fiatal tanár, több tízezren mennek majd nyugdíjba a következő tíz évben

Ma Magyarországon 120-180 ezer pedagógust tartanak számon, a kisebb számban nincsenek benne az óvodapedagógusok, a nagyobbikba pedig az egyházi, alapítványi iskolákban dolgozókat is beleveszik. Kevesebb mint 30 százalékuk 50 év alatti – írja a hvg.hu.

  • Eduline

A legtöbb pedagógus 50-60 év között jár – ez olyan 30 ezres csoportot jelent. Ez azt jelenti, hogy a következő 5 évben 15 ezren mennek nyugdíjba, a rá következő 10 évben pedig 30-30 ezren – írja a hvg.hu.

A 30 év alatti pedagógusok aránya a 2003-as 15 százalékról 2016-ra 6 százalékra esett vissza, az 50-60 éveseké 34 százalékról 37 százalékra nőtt. Évente 500 fővel nő a nyugdíjba vonulók száma. 2017-ben 3970 pedagógusi jogviszony szűnt meg (1405 nyugdíjazás miatt) és csak 835 keletkezett.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke a lapnak azt mondta, a tanári pályát választó egyetemisták-főiskolások 40 százaléka nem fejezi be tanulmányait (vagy máshol fejezi be), 30 százalékuk a diploma után egy, 30 százalékuk 4-5 éven belül elhagyja a pályát.

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.