Jönnek az applikációfejlesztők és az ipari 3D-tervezők: középiskolások szerezhetnek hiányszakmát

Elindul ország első középiskolai 3D-s képzése, amelyen applikációfejlesztők és ipari 3D-tervezők végeznek majd.

  • Eduline

A kisebb gyerekek fogékonyak a 3D-tervezésre, a programozásra, és már ismerik a programokat - mondta az Inforádióban Dechertné Gelencsér Anna, a budapesti Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Az iskola két tanulmányi területen hirdetett meg képzést: emelt szintű angol nyelvi tagozaton, valamint digitális művészeti tagozaton. Utóbbi azért különösen érdekes, mert a digitális tartalom - amivel kiegészül a vizuális, művészeti képzés - egy 3D-s képzés.

A képzés tantervét multinacionális cégekkel együttműködve alakították ki, a tervek szerint pedig hiányszakmákban képeznek majd szakembereket, mint például applikációfejlesztőket, ipari 3D-tervezőket.

Gamernek lenni nem ördögtől való dolog, miért gondolják azt mégis sokan?

Az online játékok használóinak nagy részét nem veszélyezteti a játékfüggőség - mondta az Eduline-nak Bányai Fanni pszichológus, az ELTE PhD-hallgatója, a téma kutatója, aki úgy véli, érdemes lenne "érzékenyítő programokat" szervezni a gyermekeiket a videójátékoktól féltő szülőknek, "meg kell érteniük, hogy ez is ugyanolyan tevékenység, mint bármilyen más hobbi".

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.