Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma tartják a központi középfokú felvételi vizsgákat a gimnáziumok és szakgimnáziumok – a tesztet azoknak a diákoknak kell kitölteniük, akik olyan középiskolába szeretnének jelentkezni, amely kötelezővé tette az írásbelit.
A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére 55 ezren jelentkeztek; a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin mintegy 9600-an, a 8 évfolyamoson pedig csaknem 6 ezren vesznek részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak.
Központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok kérhetnek. A 2018/2019-es tanév felvételi eljárásában 425 középiskola (64 százalék) határozta meg egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen részt vegyenek a központi írásbeliken.
Az Oktatási Hivatal korábbi közleményében kitért arra is, hogy a télen kiszámíthatatlan közlekedési viszonyok miatt javasolt a vizsgahelyszín megközelítését alaposan átgondolni és több időt szánni rá, ugyanis a január 24-én (csütörtökön) 14 órakor kezdődő pótló írásbelin csak alapos indokkal lehet részt venni. Ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.
A 2019-es középiskolai felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Fontos üzenetet kaptak a szülők: "mondják el a gyerekeiknek, hogy ez csak egy vizsga"
Több tucat szülői Facebook-csoportban osztották meg azt az üzenetet, amelyet állítólag egy iskolaigazgató juttatott el a szülőhöz a vizsgák előtt. A levél már többször feltűnt a közösségi oldalakon, ám most tényleg aktuális: szombat délelőtt több tízezer általános iskolás írja majd meg a központi középiskolai felvételit.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.