Sztrájkolni fognak a tanárok, ha emelik a kötelező óraszámot

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem riad vissza sztrájk szervezésétől sem, ha emelik a pedagógusok kötelező óraszámát.

  • Eduline

Mendrey László, az érdekvédelmi szervezet elnöke a közelmúltban nyilvánosságra került óraszám-emelési elképzelésekkel kapcsolatban csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy elutasítanak mindenféle törekvést, mely a pedagógusok munkaidejét bármilyen módon növelné. Milyen következményekkel járna az óraszámemelés a PDSZ szerint? Összefoglalónkat itt olvashatod el. 

Közleményében felidézte, hogy 2010-ben az akkori oktatási tárca, a PDSZ és a Tárki közvélemény-kutató intézet közös felmérése megállapította: a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok átlagos munkaidő-terhelése 51 óra. 

Mint írta, ebből következően eltökéltek jogaik megvédésére, és ennek érdekében nem riadnak vissza pedagógussztrájk szervezésétől sem. Az érdekvédő közölte: sztrájkbizottság megalakítására kérik a közoktatásban dolgozó érdekvédelmi szervezeteket.

Sztrájkolna a tanári szakszervezet

A kormány első olvasatban szerdai ülésén vitatta meg a közoktatási törvény koncepcióját. Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta, hogy május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabálytervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé. Nagy Anna azt mondta, ha tartani tudják a tervezett ütemet, 2012 szeptemberétől már az új közoktatási törvény rendelkezései lesznek érvényesek az iskolákra.

A közoktatási törvény korábban MTI birtokába került koncepciója szerint több kérdésben a kormány fog dönteni: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) ugyanis eltérő állásponton van többi között a pedagógusok kötelező óraszámát illetően is.

Az új közoktatási törvény koncepciójának vitás elemeiről bővebben itt olvashatsz.

A gazdasági tárca szerint a pedagógusok kötelező óraszámát a jelenlegi 22-ről átlagosan heti kötelező 28 órára szükséges emelni. Ezen belül iskolafokozatonként, az egyes pedagógus-munkakörökre differenciáltan is megállapíthatóak az óraszámok.

A Nefmi szerint az előző két kormányzati ciklusban kétszer történt burkolt bérelvonás a kötelező óraszám emelésével, ezért a 170 ezres pedagógustársadalom a kormánytól óraszámcsökkentést vár. Ha a pedagógus-életpályamodell bevezetése legalább fokozatosan megindul, azzal párhuzamosan minimális (10 százalékos) emelést látnak lehetségesnek.

MTI 

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.