Tizenegymillió forintot zsarolt ki osztálytársától egy 15 éves diák

Egy év alatt majdnem tizenegymillió forintot fizetett iskolatársának a balatonlellei tanuló, a pénzt a családi kasszából emelte el.

  • Eduline
Zsarolás: már az iskolákban is előfordul

Egy tizenöt éves diák zsarolta őt azzal, hogy feljelenti a rendőrségen, mert megkarcolta a motorját – először másfél millió forintot kért a javíttatásért, később újabb ürüggyel csalt ki pénzt az általános iskolástól, írja a

sonline.hu

.

A szülőknek feltűnt, hogy több millió forint hiányzik a családi kasszából, de azt hitték, hogy egy besurranó tolvaj lopta el a pénzt. A tizennégy éves diák édesanyja csak 2010 áprilisában jött rá, mit történt: akkor vallotta be neki a fiú, hogy az egyik iskolatársa folyamatosan zsarolja. A család azonnal a rendőrséghez fordult, a jelenleg 17 éves sértett a bíróságnak azt mondta, az iskolatársa folyamatosan zaklatta, a végén már azzal fenyegette, hogy megöli. "Nagyon féltem tőle, egyszer megütött, valamint a pesti kidobó haverjaival fenyegetett" - mondta.

Uzsora és zsarolás az iskolában - egyre gyakrabban fordul elő

A Hajdú-Bihar megyei Földesen is hasonló ügyben nyomoz a rendőrség: ott négy diák összesen hatszázezer forintot zsarolt ki egy iskolatárstól 2010 júniusa és novembere között. November közepén az egyik szülő tett feljelentést a rendőrségen: azt állította, hogy tizenegy éves fiát  többször életveszélyesen megfenyegették iskolatársai, akik azt követelték, hogy adjon nekik pénzt,

a témáról bővebben itt olvashatsz.

Januárban egy 15 éves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei diákról derült ki, hogy rendszeresen fenyegeti, zsarolja és zaklatja 13 éves osztálytársát az iskolában: a hatodikos tanuló több héten keresztül fenyegetőzött, január elején pedig meg is verte a lányt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a rendőrség szerint a bántalmazás módja miatt akár súlyosabb következménye is lehetett volna a történteknek. A szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren egy 16 éves fiú kényszerítette arra osztálytársait, hogy adják neki cipőjüket és zsebpénzüket: egyikőjüket többször megverte, hogy pénzhez jusson.

A csengeri iskolai zsarolóról bővebben itt olvashatsz.

"A terror házává vált az iskola"

„A terror házává vált az iskola, néhány problémás diák folyamatosan fenyegeti és zsarolja a többieket. Van, akitől pénzt követelnek, másoktól elveszik az értéktárgyaikat. Gyakran provokálnak verekedést, sőt az is előfordult, hogy más osztályok termébe óra közben bementek, és megzavarták a tanítást” – csak egy az oktatási jogok biztosához eljuttatott panaszok közül. Aáry-Tamás Lajos novemberben bemutatott kutatásának eredményei szerint minden tizedik diák keveredett már iskolai verekedésbe, a tanulók negyede rángatta vagy lökdöste már valamelyik osztálytársát, ötödük pedig olykor-olykor meg is rugdosta a többieket.

Az iskolai verekedések és zsarolások számáról, valamint a tanárok bántalmazásáról szóló összefoglalónkat itt találod.

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.