Újra ingyen kaphatnak tízórait a rászoruló marcali diákok

Mégis kaphatnak ingyen tízórait és uzsonnát a rossz szociális helyzetben élő általános iskolások Marcaliban. A város képviselő-testülete február elején döntött úgy, hogy a rászoruló diákoknak ezentúl csak ebédet biztosít az önkormányzat.

  • Eduline
A napi háromszori étkezésért a szülők 470 forintot fizetnek, ebből 278 forint az ebéd, 96-96 forint a tízórai és az uzsonna. Ehhez a marcali önkormányzat 343 forintot tesz hozzá. Azoknak a gyerekeknek teljesen ingyen jár az étel, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek – írja a sonline.hu.

„Gyakorlatilag az iskolások ötven százaléka rászoruló. Köztük vannak olyanok is, akik szinte csak az iskolában esznek. A tízórai és az uzsonna megszüntetésével csak az ebéd maradna” – mondta a hírportálnak az önkormányzati intézmények étkeztetéséért felelős cég vezetője. A kft. lemondott a kiszállítási díjról, ám még így sem biztos, hogy az önkormányzat tudja majd fizetnie az uzsonna és a tízórai költségét. A kérdést ismét napirendre tűzik.

eduline
Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.