SuperGörl vizsgaidőszak blog

Blogot fogok írni nektek a vizsgaidőszakomról, mert megkéretek rá. Kísérleti jelleggel. Állítólag nagyon tudok szenvedni, mindig történik velem valami szerencsétlenség, amit rendszerint megúszok, így izgalmat és happy endet is szolgáltatva a mások életében vájkálni kívánó olvasóknak. Nektek. Ilyen ez a világ. És most én is kaptam benne 15 percet.

  • Eduline

Az első bejegyzésem egy bemutatkozás. Nem vagyok egy Shakespeare, de gondolom azért nem egy bölcsészt kértek fel, aki írni is tud, mert azt akarjak hogy jól szórakozzatok:-). Parancsoljatok.

Röviden magamról: Terméktervező gépészmérnöknek tanulok a Műegyetemen, jelenleg a harmadik évfolyamon. Nem régiben döbbentem rá, hogy az alvás nem létfontosságú... javíthatatlanul romantikus, naiv és cinikus vagyok, amiből következik, hogy egy kicsit tudathasadásos is. Hiszek az igaz szerelemben, imádom a Disney rajzfilmeket, a nyugodt perceket, jó bulikat, teaházakat és a  nagy sétákat.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sikerült minden oktatási átalakításban szervesen részt vennem. Ez kezdődött az Lovász-féle olvasási módszerrel 7 évesen, ami a családunkban lappangó diszlexiára való hajlamot felerősítette egy közepes szintre. Ez már csak azért is külön öröm, mert az ember gyakran olvas vagy ír ebben a nyomorult életben. Hozzám meg gyakran dekódert kell csatolni. Ezt követte a NAT, a kerettanterv, a kétszintű érettségi, és természetesen - ki hitte volna – a bolognai rendszerbe is beletenyereltem. Ahogy teltek „gondtalan” diákéveim, egyre biztosabb voltam benne, hogy egy kísérleti nyúl vagyok az összes ’86-ban született sorstársammal egyetemben.

Idén is beköszöntött a január és ezzel a vizsgaidőszak kezdete. Bevallom jobban örülnék, ha tavaly ilyenkor lenne, mert idén vizsgaidőszak előtt csodás ötlettel állt elénk az egyetemi vezetőség. Miért ne lehetne ez a vizsgaidőszak egy héttel rövidebb mint a tavalyi? Ezt a 2007 őszi szemeszterére hozott rendelet előzte meg miszerint a „bsc”-sek decemberre nem vehetnek fel vizsgát, legyen helyette inkább pótlási hét. De miért nem az vizsgázik ilyen kevés idő alatt le, aki már egyszer volt olyan okos, és kitalálta mindezt? Megmondom én, mert neki már sikerült minden a régi jól bevált rendszerben. Vinné el őket az ördög!!!

Így kerültem abba a kellemetlen helyzetbe hogy idén 6 vizsgát kell teljesítenem 4 hét alatt. A dolog igazságtartalmához hozzá tartozik, hogy elsős koromban buktam matek A1-böl, amit ezek után keresztféléven csináltam meg, és így sikerült megtollnom pár tárgyat. Sose volt a matek az erősségem, habár általános iskola negyedikben mintha nyertem volna egy versenyt. Igaz ami igaz, a tehetség fiatalon mutatkozik meg :D Ha mindez nem történt volna meg, és sikerült volna elsőre akkor csak 4 vizsgám lenne 4 hétre. Olyan embert viszont nem igen ismerek, akivel hasonló csoda történt volna, de ettől függetlenül ne zárjuk ki a lehetőséget. :P

A slusszpoén az egészben 6 vizsgámból 5 csütörtökre esik. De ahogy a mondás tartja, teher alatt nő a pálma és nem feltétlen rossz ez csak pozitív oldalról kellene megközelíteni. Lehet, még hálás is leszek érte majd egyszer a messzi jövőben ..:)

Szeretnék a végére hű lenni önmagamhoz, aki egy alapvetően pozitív és optimista ember. Így hiszem, hogy ha eleget tanulok, gyakorlok rengeteg szerencsém lesz jó puskáim, és Isten is úgy akarja, sikerülnek majd a tárgyak szépen sorjában. Valamint, a kicsit berozsdásodott szabályok ellenére a világon a legjobb dolog az, hogy ide járhatok, és egyszer elmesélhetem az unokáimnak, hogyan éltem egyetemistaként a BME-n.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.