Miért pont ezt a szakot választottad?
Viszonylag kézenfekvő volt. Egyrészt, mert ezek a tárgyak érdekeltek a legjobban az általános és a középiskolában. Rengeteget olvastam, anyám és apám folyamatosan könyvvel a kezében élte az életét otthon és szép könyvtárunk is volt. Valahol törvényszerű volt, hogy ilyen humán beállítottságú családban ezek felé a tárgyak felé orientálódjak. Számomra rettenetesen nehéz volt megküzdeni a matematika, fizika, kémia triumvirátussal az összes iskolatípusban, ahová valaha is jártam. Másrészt azt gondoltam, hogy olyan típusú felsőoktatási képzést szeretnék, amely biztosan ad nekem egy európai szinten is használható alapműveltséget, amelyre később támaszkodhatok. Amikor a főiskolára jelentkeztem már tudtam, hogy valószínűleg a médiában szeretnék dolgozni, és akkor még kötelező volt azt gondolni, hogy műveltség is kell ahhoz, hogy azt ember ki merjen állni mások elé műsort vagy riportot készíteni. Ma már nem így van sajnos.

A karriered során hasznát vetted valamelyik tantárgynak, amit tanultál?
Gyakorlatilag mindegyiknek. A dalszövegíráshoz irodalmi inspirációk vezettek,  szerettem rajzolni, maketteket készíteni, érdekelt a festészet. A tudás folyamatosan kellett mindenhez, így volt hova nyúlni, amikor megoldásokat kellett találnom a munkáimban. A művészettörténeti ismeretek a reklámkészítésben is nagyon komoly hátteret jelentenek, a szépirodalom pedig segített olyan szókincset felhalmozni, amelyre szükségem lett műsorvezetőként. Azt gondolom, hogy felelőtlenség bizonyos típusú munkákat elvállalni, vagy munkakörökre jelentkezni, ha az ember mögött nincs megfelelő műveltség és tudás, mert anélkül silány minőség születik.

Szerinted van felelőssége a középiskolai tanároknak a diákok pályaválasztásában?
Mindenkinek van felelőssége, aki emberek elé áll,  és hatással van az orientációjukra. Nem pusztán a pedagógusokra gondolok itt, hanem a média szereplőire, általában minden felnőttre, aki mintaként szolgál.

Volt olyan tanárod, aki nagy hatással volt rád?
Sok ilyen tanárom volt, és nem csak magyar és történelem tanárok. Például nagy szeretettel emlékszem vissza gimnáziumi matek- fizika tanáromra, aki megküzdött velem, illetve akivel én megküzdöttem azért, hogy legyen egy hármasom, majd egy négyesem, és végül mégis ötösre érettségizzek. Annak ellenére, hogy totálisan hülyének gondoltam magam matematikából, hiszen gyakorlatilag végig szenvedtem a gimnáziumot, Seltsam tanár úr kikényszerítette belőlem a teljesítményt, és hozzászoktatott ahhoz, hogy az embernek néha áldozatokat kell vállalnia, és meg kell küzdenie  magáért. Ha úgy tetszik, ez pedagógiai tanulság volt számomra, ezért igazán hálás vagyok neki.

Szerinted kellene változtatni valamit a jelenlegi oktatási rendszeren?
Ez egy fura dolog, mert miközben ebben az országban azon vitatkoznak, hogy szabad-e a libákat úgy tömni, ahogy tömik, aközben sokszor úgy tűnik, hogy a gyerekeket is ugyanígy próbálják megtömni tudással. Ahelyett, hogy olyan oktatás lenne, amely valóban azokra az értékekre épít, amellyel nemzetközi szinten is versenyképes tanulókat lehetne kibocsátani az iskolákból. Biztos vagyok benne, hogy ez az állandó forrongás a pártpolitika indulatai miatt nem tud nyugvó pontra jutni. Ettől meg kellene szabadulni, hogy olyan szakmai megoldás szülessen, amely egységesíti az oktatást és folyamatosan modern tudással tölti fel a gyerekeket. Ez persze nagyon nehéz, ebben a helyzetben, amikor a tanári szakma presztízse nagyon alacsony, a tanárok fizetése is nagyon kevés. Problémát jelent az is, hogy ebben a kommunikációs technológiáktól hemzsegő, fénysebességre kapcsolt világban, az internetes tudás elsajátítása gyakran több gondot okoz a tanároknak maguknak, mint a gyerekeknek. Miközben enélkül ma már nem lehet modern oktatást folytatni. Rengeteg problémáról hallok, arról nem is beszélve, hogy a társadalom szétesettsége és a morális elbizonytalanodás, amely mindenhol tapasztalható, nyilván a tanárokat is teljesen szétzilálja. Rájuk ugyanaz vonatkozik, mint bármi másra az országban, legyen az sport, művészet, tudomány vagy ipar, hogy egyszerűen meg kellene találni a közös pontokat, érdekeket és értékeket, melyek alapján egy-egy szakma konszenzusra juthat. 

Előfordult, hogy a munkát össze kellett egyeztetned a tanulással?
Folyamatosan. Gyerekkoromban, amikor gyerekszínész voltam, akkor ki vettek az iskolából egy-egy napra, vagy hétre filmforgatás miatt. Később ezeket az elmulasztott napokat persze be kellett hozni. Később - bár nappali tagozatos főiskolás voltam -  már naponta dolgoztam a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is, tehát egész nap elfoglaltam magam, hol a tanulmányaimmal, hol a munkával. 1983-től írtam dalszövegeket az Első Emelet nevű zenekarnak és rendszeresen előfordult, hogy összecsúszott a nyári kollokviumok és szigorlatok időszaka azzal, hogy nekem szövegeket kellett írnom a zenekar akkor készülő lemezére, hiszen nyáron stúdióba vonultak, hogy felvegyék az anyagot. Gyakorlatilag egyszerre tanultam és írtam dalszövegeket otthon, anyám kertjében. Ez mindig jellemző volt az életemre, sőt a mai napig folyamatos tanulásból áll minden munkám.

A pályád elején volt karrierstratégiád, vagy inkább csak sodródtál?
Azt tudtam, hogy mi nem akarok lenni, és azt nagyjából éreztem, hogy a média vonz magához. Engem a rendszerváltás cunamija szerencsésen kapott el, és azok közé tartozom, akiket a nagy hullám felfelé sodort, s hamar megtanultam úgy egyensúlyozni, hogy ez a hatalmas energia mozgásban tartson. Onnantól már tudatosan választok irányokat a szabad sikláshoz.