szerző:
Eduline

2008. szeptember 18-án kerül felavatásra az Afrikáért Alapítvány újabb - 400 tanuló befogadására alkalmas - iskolája a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ngamanzo falvában.

Az Afrikáért Alapítvány 2002-ben jött létre Budapesten. 2002. óta a Kongói Demokratikus Köztársaságban, 2007 óta pedig Etiópiában folytat intézményfejlesztési, segélyezési munkát, amely kifejezetten oktatási, szociális és egészségügyi területekre fókuszál. Ennek keretében több ezer gyerek tanul az Alapítvány általános és középiskoláiban, valamint - főként - AIDS árváknak biztosítunk hátteret a mindennapokhoz, sok esetben a túléléshez és a tanuláshoz is.

Az elmúlt évek során Alapítványunk folyamatosan újabb és újabb intézményeket épített a két célországban. Ennek a munkának fontos állomása a 2008. szeptember 18-án, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ngamanzo nevű faluban megnyitásra kerülő iskola. Ez a falu a fővárostól, Kinshasától 70 kilométerre található, az új iskola épülete összesen 400 kisdiák oktatását tudja ellátni, amely a körzet egyetlen iskolájaként fog működni.

Az nagamanzoi iskola az építés során (2008. június)

A Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika természeti erőforrásokban egyik leggazdagabb és harmadik legnagyobb kiterjedésű állama, amelynek fejlődését a belső instabilitás akadályozza. Az évek óta tartó háborúk következtében az ország gazdasági teljesítménye csökkent és adósságállománya is nőtt, amely 2004-ben meghaladta a 11 milliárd USD-t.

Az életszínvonal az afrikai országok között is nagyon alacsony, ezt igazolja az is, hogy a Világbank még 1994-ben fizetésképtelenné nyilvánította az országot, a GNP/fő: 590 USD/év (becsült érték).

Hazánkba Kongóból leginkább a gyermekketonák sorsa, az éhezés és szegénység látványa jut el egy-egy híradás nyomán.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban – hasonlóan a legtöbb afrikai országhoz – az oktatási, szociális és egészségügyi ellátást az állam nem téríti meg a lakosság számára, ezért ezekhez a szolgáltatásokhoz csak a jómódú lakosok juthatnak hozzá. Ezért egyedülálló Alapítványunk tevékenysége, hiszen minden intézményünk - magyar támogatóink jóvoltából – ingyenesen segít a rászorulókon.

Az új ngamanzoi iskola négy osztályteremből áll, ahol délelőtt és délután 200-200 gyerek végezheti majd általános iskolai tanulmányait.
Az iskola megnyitásán túlmenően Alapítványunk támogatóinak segítségével több ezer dollár értékű gyógyszer és élelmiszeradományt juttat el vidéki kórházak részére ugyanebben az időben.

Intézményfejlesztési programjaink részeként minden nálunk tanuló illetve árvaházainkban elhelyezésre kerülő kisgyermek részére magyar támogatókat keresünk jelképes örökbefogadási rendszerünkön keresztül. Ennek a programnak a lényegek, hogy havi 2500 Ft összeggel támogatja az „örökbefogadó” a gyermek tanulmányait (árva esetében ez az összeg 5000 Ft-ot tesz ki), amelyből az Alapítvány az adott diák tanárainak fizetését, az iskola fenntartásának költségeit finanszírozza.
Természetesen lehetőséget teremtünk minden támogatónknak, hogy személyesen is kapcsolatot tudjon teremteni „örökbefogadottjával” illetve személyesen is megtekinthesse a támogatott projektet.

Folyamatosan bonyolítjuk és segítjük a támogatók és diákok közötti kapcsolattartást, valamint ún. humanitárius utakat szervezünk a támogatott országokba, hogy nagylelkű adományozóink saját szemükkel győződhessenek meg támogatásuk célba éréséről.
Amennyiben bővebb információkkal szolgálhatunk munkánkkal, vagy az adott projekttel kapcsolatosan, illetve szeretnének részt venni az iskola avatási ceremónián kérjük vegyék fel a kapcsolatot Alapítványunk munkatársaival:

France Mutombo, [email protected] vagy [email protected] (2008. szeptember 11-28. között kongói útja miatt nem elérhető) illetve
Szekeres Fruzsina: [email protected] .


France Mutombo
elnök
Afrikáért Alapítvány