A Budapesti Gazdasági Főiskola felmérve a felsőoktatást érintő intézkedések, és az új felvételi pont-meghatározási rendszer várható hatásait Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével való egyetértésben Regionális Tudásközpont létrehozását kezdeményezte Zalaegerszegen, kihelyezett intézetének campusán. A Pécsi Tudományegyetem örömmel üdvözölte a kezdeményezést, a vezetők most tárgyalnak egymással és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével, a három felsőoktatási intézmény közötti lehetséges együttműködés részleteiről.
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), gazdasági és gyakorlati szemléletének köszönhetően hamar felismerte a felsőoktatást érintő intézkedések esetleges kedvezőtlen hatásait regionális intézeteinek működésére. Zalaegerszegen és Salgótarjánban egyaránt azonnali lépéseket kezdeményezett a helyi intézmények fenntarthatóságának érdekében.
A BGF megvizsgálva a zalaegerszegi lehetőségeket felvette a kapcsolatot a helyi politika vezetőivel, a Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, mely utóbbi két intézmény kihelyezett képzései miatt ugyancsak érintett. A tárgyaló felek nyitottságának eredményeképpen a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Központja és a Budapesti Műszaki és Gazdasátudományi Egyetem főiskolai szintű kihelyezett zalaegerszegi gépészmérnökképzője egy Regionális Tudásközpontot hozna létre a BGF helyi campusának területén.A tárgyalások folyamatban vannak, az együttműködés részletei jelenleg körvonalazódnak. Amennyiben az együttműködés megvalósul, a hivatalos aláírásra a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi tanévnyitóján kerül sor szeptemberben.
(
www.edupress.hu)