A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, Radasics Vilmos indul az augusztus 8. és 24. között Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a BMX sportágban indulók névsorát felülvizsgálva, arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy egy férfi versenyzőjük számára szabadkártyát ad.
Krizsanits János, a nemzeti szövetség elnöke a Magyar Olimpiai Bizottságnak az olimpián először szereplő BMX szakágban Radasics Vilmos soproni versenyző és Borbély Ferenc edző részvételét javasolta. Az összkvótahelyek száma idén a szakágon belül férfiaknál 32. Radasics Vilmos tartalék helyről áll a rajthoz, őt - norvég és japán társával együtt - a 2008. május végén - június elején Tajyuanban (Kína) megrendezett világbajnokság nyolcaddöntőjében elért eredménye alapján kvalifikálták. A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója így a szakágban egyedül képviseli Magyarországot a XXIX. Olimpiai Játékokon.
A sportág születése A 60-as évek Amerikájában nagy népszerűségnek örvendett a motocrossozás. Kaliforniában fiatal srácok, motorok hiányában bringáikkal utánozták a nagyokat - így született meg a BMX, teljes nevén bycicle motocross. A sportág számára akkor nyílt meg az út az olimpia fele, amikor a Nemzetközi BMX-szövetség megalakulását követően,1993-ban a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) teljes jogú státuszt adott a sportág eredeti változatának. Az ősi változat nem kevésbé látványos, mint a tereken, lépcsőkön és egyéb rögtönzött pályákon megtekinthető, pontozásos változat.
A versenyzőknek itt egy 350 méteres, éles kanyarokkal, emelkedőkkel, kettes-hármas ugratókkal tarkított pályán kell végigtekerniük. 30-45 másodpercük van rá, hogy az élmezőnybe kerüljenek. A pályán egyszerre nyolc sportoló van versenyben, közülük a legjobb négy kerül tovább - egészen addig, míg az előfutamok, negyeddöntők, elődöntők mezőnyében nem alakul ki a finálé, ahol szintén nyolcan küzdenek meg az érmekért.
(
www.edupress.hu)