A Szent István Egyetem gödöllői és jászberényi kampuszán felújított kollégiumi épületeket adott át március 5-én Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Az épületeket Solti László rektor, Gémesi György polgármester és Zsömböly Sándor hallgató vette át. Az eseményen részt vett Manherz Károly felsőoktatásért felelős szakállamtitkár és Fogarasiné Deák Valéria országgyűlési képviselő. Hiller István beszédében elmondta, az elmúlt négy évben összesen 65 ezer négyzetméternyi kollégiumi épületet újítottak fel az országban és a következő időszakban ugyanennyire kerül sor.
2004 óta ötezer új kollégiumi férőhely létesült, és a tárca tervei szerint ugyanannyit adnak át 2010-ig. "Egy ilyen fejlesztés, amelynek a nettó értéke meghaladja az egymilliárd forintot, nagy dolog. Elősegíti, hogy a lehető legmegfelelőbb körülmények között tudják megtanulni mindazt, amiért ide jelentkeztek. Önök nem egyszerűen az ország más egyetemein tanuló társaiknak a vetélytársai, hanem egy nyitott világ alkotó értelmiségének részei. Konkurenseik Ottawában és Sidney-ben, Londonban és Krakkóban tanulnak. Tehetségük, professzoraik felkészültsége messze alkalmassá teszi intézményüket és önöket arra, hogy ebben a nagy versenyben ne egyszerűen helytálljanak, hanem a legjobbak legyenek. Mert a XXI. században a legélesebb, legnemesebb versengés a tudásért, az információért való hozzáférésért zajlik. Akkor kapnak nagyon jó és érdeklődésüknek megfelelő munkahelyet, a piac akkor várja és akarja önöket, ha tanulmányaik versenyképesek és tudásuk a világ bármely részén hasznosítható" - mondta az oktatási miniszter a hallgatóknak.
Hiller István a továbbiakban arról szólt, hogy a mennyiségi fejlődés korszaka a magyar felsőoktatásban befejeződött. Az követi haladó hagyományainkat, az jár a magyar felsőoktatás legjobbjainak a nyomdokaiban, aki a színvonalat tudja az érdeklődés és a magyar felsőoktatás egészének középpontjába állítani.
Bujáki Gábor kollégiumigazgató arról beszélt, hogy a szobák felújítása mellett Gödöllőn megújultak a közösségi helyiségek is, mint a Stúdiónak, a Fotókörnek, a GATE Zöld Klubnak, a Vidékfejlesztési Szakkollégiumnak, a Vadász Szakkollégiumnak és a Népi Iparművészeti Körnek otthont adó termek. Négy új, 40 fő befogadására alkalmas előadóterem készült el. A kollégisták szabadidejükben a Wellness központban frissülhetnek fel, ahol szauna, fitness és kondicionáló termek fogadják őket. Rendelkezésükre áll papírbolt, Katedra nyelvstúdió, újságolvasási lehetőség, fodrászat, és bowling pálya.
Kocsis Krisztián, a Hallgatói Önkormányzat elnöke elmondta: a kikapcsolódási lehetőségek is előkelő helyre sorolják a gödöllői kollégiumot a felsőoktatási intézmények országos összehasonlításában.
(
www.edupress.hu)