ELTE Állásbörze 2008 címmel az ELTE Karrierközpontja idén másodszor szervezi meg összegyetemi állásbörzéjét. A rendezvénynek az ELTE Lágymányosi Kampuszában található Gömbaula ad otthont április 2-án és 3-án.
Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi folyamatosan működő egyeteme által szervezett állásbörze fővédnöke Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, védnöke pedig Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási szakállamtitkára és Hudecz Ferenc, az ELTE rektora.
A rendezvény elsődleges célja, hogy segítse az ELTE nyolc karán végző hallgatók munkaerőpiacra való belépését, ugyanakkor a kiállítás által nyújtott lehetőségek és szolgáltatások más egyetemek hasonló képzéseiben részesülő hallgatói számára is nyitottak.
Az április 2-án és 3-án megrendezésre kerülő ELTE Állásbörze hiánypótló szerepet tölt be: a szervezők külön odafigyelnek arra, hogy a munkaerő-piaci szempontból kevésbé reprezentált szakokon tanuló hallgatók is megtalálják számításukat a rendezvényen, így nem csupán az informatikai vagy természettudományos területen végzők találhatnak majd potenciális ajánlatokat.
A fentieken kívül fontos célkitűzés, hogy az ELTE Állásbörze a munkaerőpiac, a gazdasági élet, illetve a felsőoktatás szereplőit közelebb hozza egymáshoz. Ennek érdekében az állásajánlatokon kívül nagy számban találhatóak majd a kiállításon az ingyenesen igénybe vehető tanácsadási, illetve egyéb szolgáltatási lehetőségek, többek közt személyre szabott karriertanácsadás, tesztkitöltés, grafológus-szolgáltatás.
(
www.edupress.hu)