Döntött a kormány: idén hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban
Január 9-én kell majd először iskolába menni - mondta el a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Január 9-én kell majd először iskolába menni - mondta el a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ma is esett az eső, egy tető nélküli iskola esetében pedig ez nem "előnyös". Tovább duzzad a botrány a gödöllői Török Ignác Gimnáziumon körül.
Az iskolában még nyáron kezdődtek el a felújítások, de a munkák nem értek véget a tanév kezdetére, ezzel egyre több gondot okozva a diákoknak, tanároknak.
Kedden és csütörtökön is sztrájkol a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tantestületének egy része, a terveik szerint jövő héten három napon szüntetik majd be a munkát.
A döntés azoknak is problémát okoz, akiknek péntekenként estig vannak óráik, és azoknak is, akik sport- vagy más versenyek miatt hétvégén is a kollégiumban maradnának.
Hűvös lesz az állami egyetemek előadótermeiben idén télen, a kormány döntése alapján ugyanis ezek a felsőoktatási intézmények – ide tartozik például az ELTE, a Műegyetem és a közszolgálati egyetem is – maximum 18 fokra fűthetik fel épületeiket. A komoly spórolásra kötelezett egyetemeknek saját „energiamegtakarítási tervet” kellett kidolgozniuk, amelyről még egyeztetnek a minisztériummal. Online oktatást egyelőre sehol nem vezetnek be, de van, ahol arra kérték az oktatókat, hogy „éljenek a távolléti vizsgáztatás lehetőségével”.
Egyelőre nem született döntés, a 2022/2023-as tanév rendjéről szóló minisztériumi rendeletet legalábbis nem módosították.
Legalább hat technikumot összevonnak október 1-jétől Debrecenben az elszálló rezsiköltségek miatt: a fűtési szezon idején két középiskola osztozik majd egy épületen, a diákok pedig délelőttös és délutános "turnusban" járnak majd be az órákra.
Most nem az a kérdés, mikor voltak a nagy történelmi események. Egy-egy évszámot vagy időszakot hoztunk, nektek azt kell kitalálni, a felsoroltak közül melyik esemény kapcsolódik hozzájuk. Hibátlan lesz?
Október 5-én este 7-től indul a Kossuth téren a tanárokért szervezett szolidaritási koncert.
A támogatásra azok pályázhatnak, akik szakképzésben tanulnak és hátrányos helyzetűek, emellett jó tanulmányi eredményeik vannak.
Augusztusban volt egy éve, hogy a tálibok átvették a vezetést Afganisztánban, és számos területen súlyosan csorbították a nők jogait.
A téli hónapokra egy másik iskolába költöztetnék át a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum diákjait. A Debreciner információi szerint a Bethlent az Irinyi János Technikummal "vonnák össze", az olvasók viszont úgy tudják, hogy a tanulók októbertől a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum épületébe járnának, délelőtti/délutáni turnusban.
Melegedőhelyiségek berendezését kérik az erzsébetvárosiak az iskola után hideg lakásba hazatérő gyerekeknek – írja a Népszava.
Így viszont felmerül a kérdés, vajon az előre bejelentett tiltakozásban résztvevő tanárok miért kaptak a tankerületektől fenyegető levelet. A minisztérium államtitkára egyébként a tanári fizetésemelésekről is ejtett pár szót egy kérdésre adott válaszában.
Az intézkedés több mint 900 munkatársat érint, összköltsége több mint 410 millió forint - jelentette be az egyetem.
Az V. kerület az energiaválság ellenére továbbra is biztosítja a belvárosi óvodások és általános iskolások úszásoktatását a leghidegebb hónapokban is - közölte Belváros-Lipótváros önkormányzata.
Egy óra „mulasztásért” másfél órányi bért kell levonni a sztrájkoló pedagógusoktól – többek között ez áll abban a levélben, amely a Népszava birtokába jutott.
Több mint 18 ezer diák jelentkezett tavaly az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre, vagyis az OKTV-re. Néhány hónapja megmutattuk azokat a gimnáziumokat, ahonnan sok diák került be a verseny döntőjébe, most a technikumokkal foglalkozunk.
Bár már a szakképesítést nem igénylő diákmunkákért is 1400-1600 forintos órabéreket kínálnak, még mindig előfordul, hogy a diploma megszerzéséhez szükséges kötelező szakmai gyakorlatért nem fizetnek a cégek. Többnyire ingyen dolgoznak a jogász- és HR-gyakornok, de a médiacégeknél sem ritka, hogy egy fillért sem kapnak a munkájukért a hallgatók. Holott sok esetben lenne pénz a fizetésükre.