Itt a friss HVG-rangsor: ez az öt legjobb vidéki gimnázium

A vidéki gimnáziumok közül a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum vezeti a HVG 2023-as rangsorát, de egy veszprémi, két győri, egy szombathelyi, egy debreceni és egy zalaegerszegi középiskola is a húsz legjobb közé került.

  • Eduline

Múlt héten írtunk arról, hogy megjelent a HVG legfrissebb, 2023-as középiskolai rangsora, amelynek az élén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium áll, a második helyen pedig – holtversenyben – a szintén budapesti Eötvös József Gimnázium, valamint a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzett.

A rangsor első tíz helyezettje közül kettő nem budapesti: a már említett budaörsi Illyés a hetedik helyet szerezte meg, a veszprémi Lovassy László Gimnázium pedig a tizedik helyen végzett.

A legjobb vidéki gimnáziumok HVG-rangsorának első öt helyezettje közé került a győri Révai Miklós Gimnázium, valamint a szintén győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, illetve a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Idén a HVG százas listáján egyébként az összes megyéből szerepel legalább egy középiskola, Pest megye azonban magasan vezet, kis túlzással egymást érik a kiválóan teljesítő gimnáziumok az agglomerációs településeken – Budaörs mellett Szentendréről, Gödöllőről, Dunakesziről, Érdről, Törökbálintról, Piliscsabáról, Szigetszentmiklósról is kerültek fel iskolák a rangsorra.

Hogyan áll össze a rangsor?

A tizedikesek szövegértési és matematikai kompetenciamérésének eredményeit, a magyar felsőoktatásba bekerülő diákok átlagpontszámát, valamint az érettségi eredményeit is figyelembe vették a HVG-rangsor készítői.

A HVG Középiskola 2023-ban egyébként több részrangsort is találtok, megnézhetitek, idén melyek a legjobb eredményű egyházi, alapítványi és magán-, két tannyelvű képzést is kínáló, valamint egyetemi gyakorlóiskolák, és hogy az OKTV-döntőkbe honnan került be a legtöbb diák.

A kiadványból emellett választ kaphattok arra a kérdésre, mikor érdemes hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumra váltani, hogyan lehet (egyáltalán: fel lehet-e néhány hónap alatt) készülni a központi írásbeli felvételire, hogyan kell kalkulálni a pontokkal, és milyen segítséget kérhetnek azok a nyolcadikosok, akiknek  elképzelésük sincs arról, merre tovább. A HVG középiskolai rangsorát itt rendelhetitek meg.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.