Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oktatás mellett egyéb területeket is vezető miniszternek lehet, hogy más dolga lesz.
A csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatón Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője elmondta, november 7-re kaptak időpontot Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól. A tárgyalásokat megelőzően egyébként, november 2-án parlamenti vitanap lesz a közoktatásról.
A Blikk megkérdezte a belügyminisztert, hogy az ellenzék által kezdeményezett november 2-i parlamenti vitanapon részt vesz-e. Azt a választ kapták:
"Miniszter úr közéleti elfoglaltsága függvényében vesz részt a vitanapon.”
A válaszból egyébként az is kiderül, hogy a rengeteg követelés helyett a kormány egyetlen dologra fókuszál, a bérkérdésre, pedig számtalan megoldásra váró probléma van a közoktatásban.
Friss: a DK és az LMP sem vesz részt a Jobbik által kezdeményezett vitanapon.
"A kormány már korábban bejelentette béremelési szándékát. Amennyiben megállapodunk Brüsszellel az EU-s forrásokról, a rendszerváltozás óta a legnagyobb pedagógus-béremelés valósul meg Magyarországon. A Belügyminisztérium a választások óta négy alkalommal egyeztetett a pedagógus-szakszervezetekkel, az érdekképviseletek kérésére folytatódnak a tárgyalások" - írták az oldalnak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.