A Berkeley-t is maguk mögé utasítva harmadikok lettek a Corvinus hallgatói egy nemzetközi üzleti versenyen
A Marshall nemzetközi esetmegoldó versenyt idén Los Angelesben rendezték meg.
A Marshall nemzetközi esetmegoldó versenyt idén Los Angelesben rendezték meg.
2023-hoz képest idén a győri egyetemen 1445 fővel többen kaphatnak állami ösztöndíjas helyet.
Egy diákkal történt baleset után úgy érezték, hogy több ismerettel kell rendelkezniük az életmentésben, példaértékűen cselekedtek.
Az egyetem oktatói által szerkesztett kötetekkel az intézmény a továbbtanulásról szóló döntést szeretné könnyebbé tenni a diákok számára.
Artúr a gazdájával, Brigivel együtt diplomát szerzett, Titán Írországba is elkísérte Alexát, Szikra pedig elsőként strandolhatott vak gazdájával, Annamarival a beremendi strandon. A vakvezető kutyák nem csupán társak, de az utcán a gazdáik szemeként is funkcionálnak. Ahhoz azonban, hogy erre képesek legyenek komoly tanulási folyamaton és vizsgákon kell részt venniük.
Tesztünkben olyan kérdéseket gyűjtöttünk össze, amikre álmotokból felkeltve is tudnotok kell válaszolni, ha most fogtok érettségizni.
Ha a középiskolában már nem lehet, akkor az egyetemen fognak művészettörténetet oktatni a gimnazistáknak.
Komoly anyagi problémát jelenthet az egyetemek és a gazdaság számára is.
Az új szakterületek elindítását március 1-től engedélyezte az Országgyűlés.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményében fejezte ki véleményét az egyes egyetemek által kiszabott intézményi pontokkal kapcsolatban.
A gyerekek szabálytalanul, állva étkeztek az óvoda udvarán, amikor a kisfiú félrenyelt és fuldokolni kezdett
Bár 2024-ben változik a matekérettségi, gyakorlásképpen érdemes átnéznetek, kitöltenetek a korábbi évek feladatsorait. Mutatjuk, hol érhetitek el a feladatlapokat.
Rétvári Bence a szülői szervezetek vezetőivel egyeztetett a Belügyminisztériumban, amelynek keretében az évközi iskolai szünetek átalakításáról is szó esett.
A 63 éves férfi Szigetszentmiklóson márkás italokkal, cigarettával és ajándékokkal próbálta magához csábítani a tizenéves fiúkat Szigetszentmiklóson. A férfi korábban már követett el hasonló bűncselekményt.
A legrosszabbul kereső tanársegédek és tanárok fizetése átlagosan 42 százalékkal emelkedik a Szegedi Tudományegyetemen, így már annyit keresnek, mint egy középiskolai tanár.
Mutatjuk a dátumot.
Több körös interjúk, képzések, mesterséges intelligencia, infláció – ilyen kihívások várják a pályakezdőket a folyamatosan változó munkaerőpiacon. Továbbra is az informatikusok a legkeresettebbek, a mérnököknek sem jelent kihívást az elhelyezkedés, de a szolgáltató funkciók, logisztika vagy HR iránt érdeklődők már nehezebb helyzetben vannak a Randstad HR trends 2024-es kutatása alapján.
Tanár úr kérem, A Pál utcai fiúk, Szindbád. Felismeritek, hogy melyik kötelező olvasmányból idéztük az első mondatot?
2024-ben nemcsak a felvételi pontszámítás, hanem a 2020-as nat miatt az érettségi is változik. Mutatjuk, hol találjátok a mintafeladatsorokat.
A Budapesti Értéktőzsde Kochmeister-díjjal jutalmazta őket.