Pozíciót vált Pülöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár
Október 31-én nyugdíjba vonul, de továbbra is tevékenykedni fog az oktatás területén.
Október 31-én nyugdíjba vonul, de továbbra is tevékenykedni fog az oktatás területén.
Az előadást 8-9 éveseknek tartották, amin olyan honvédelmi alapismeretekről szóló munkafüzettel is gazdagodhattak a gyerekek, amit feltehetően sokkal idősebb korosztálynak szántak.
Nem ez az első alkalom, hogy pedofíliával gyanúsítanak egy papot a főegyházmegyéből, de kétségtelen, hogy korábban Bese Gergő esete kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot.
A következő lehetőségek a kórházba kerülés, vagy pedig súlyosabb sérülések esetén nyújthatnak megoldást.
Közeleg a középiskolai felvételi határideje de még fogalmatok sincs, hol és mit szeretnétek tanulni? Segítünk dönteni! Új, Pályaválasztási kisokos cikksorozatunkban bemutatjuk nektek, hol és mit tanulhattok, ha a következő tanévtől középiskolások lesztek. Ebben a részben a négy évfolyamos gimnáziumokról olvashattok.
Eltudjátok dönteni egy kép alapján, hogy ehető vagy mérgező az adott gomba?
Klasszikus filmes karakterek, egyszerű, de látványos sebek vagy csillogó csontvázak: itt van pár tipp milyen sminket készítsetek magatoknak Halloweenre.
Mutatjuk, mit érdemes tudnotok, ha szakmát szeretnétek tanulni.
Bruttó 656 ezer forintos átlagjövedelemre számíthatnak azok, akik a legjobban fizető műszaki területen végeznek.
Egyelőre nem azonosították a vírus pontos típusát.
Ha nem kérvényezik a szülők a plusz egy év óvodát és a nagycsoportos betölti a hatot 2025. augusztus 31-ig, akkor a gyereknek el kell kezdenie jövő szeptemberben az iskolát.
Az Ügyfélkapu megszűnése felvet néhány kérdést: például a mostani keresztféléves felvételivel kapcsolatban is, hiszen, ha januártól nem él majd a rendszer már, akkor a különböző értesítések és az E-felvételibe való belépés is teljesen átalakulhat.
Az iskolaigazgató tornaórákon nemcsak a lányokkal, hanem a fiúkkal is durván bánt. Szülői nyomásra váltották le.
Lassan közeledik a határidő, mutatjuk a pontos dátumot.
Csak az első helyezett Eötvös József Gimnáziumból 40 diák került be külföldi egyetemre.
Sok "átlagos" állami gimnáziumban meghatározták, hogy a jelentkezéshez legalább hány pontot kellene elérni a diákoknak a központi írásbelin – derült ki több, az Eduline szerkesztőségének küldött olvasói levélből. A központi írásbelin elvárt/elvárható minimumpontszámokat a Klebelsberg Központ szerint a tankerületek „ajánlották” az iskoláknak.
Mindegyik szóról tudjátok, hogyan kell helyesen írni?
Jövő héten az emelt szintű szóbelikkel folytatódik az érettségi.
Egészen jó bért kaphatnak azok a diákok, akik duális képzésben tanulnak szakmát.
Az egyik érintett gyerek anyukája buktatta le.