Meghökkentő világtérképek terjednek a Facebookon
Milyen világtérképet tudnátok rajzolni? A worldmaparchive.
Milyen világtérképet tudnátok rajzolni? A worldmaparchive.
Beindította a mémgyárosok fantáziáját Hoffmann Rózsa keddi nyilatkozata. A köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: bár az állami tankönyvellátás bevezetésével az iskolák évfolyamként és tantárgyanként két tankönyv közül választhatnak majd, a két tankönyv valójában nem kettőt jelent.
Mennyit keresnek a műszaki képzésen végzettek? Hány hónap alatt találnak állást?
Több ezer tanár, állami tisztviselő és egészségügyi dolgozó tüntet Bécsben az elhúzódó bértárgyalások, a létszámhelyzet, a tanárok óraszámának emelése és a közalkalmazotti törvény egyoldalú módosítása miatt.
Egymást érik a vizsgák, de nem tudjátok, hol készüljetek fel az írásbelikre és szóbelikre? Megnéztük, milyen budapesti könyvtárak tartanak nyitva a két ünnep között. Rossz hírünk van: nincs túl nagy választék.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal azoknak a középiskoláknak, illetve tanulmányi területeiknek a listáját, amelyekre 2014-ben jelentkezhetnek a diákok.
A realsimple.
Mintegy harmincezer résztvevőt várnak az osztrák közalkalmazottak szakszervezeteinek szerda délutánra meghirdetett...
Mennyi időn belül kell megszereznetek a diplomát, ha már abszolváltatok? Elévülnek-e az egyetemi, főiskolai tanulmányok? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Még karácsony előtt megkapják fizetésüket az állami iskolákban dolgozó pedagógusok, erről kaptak levelet az...
Még lehet pályázni az Út a diplomához elnevezésű ösztöndíjra - itt találjátok a pályázat részleteit.
Január 17-én ér véget az első félév, az iskolák január 24-ig értesítik a diákokat és a szülőket a tanulmányi eredményről. Aztán elstartol a második félév: íme, a legfontosabb dátumok.
Sherwyn Sarabi intelligenciahányadosa Albert Einsteinével vetekszik, ezért egy éve tagja a legmagasabb IQ-val rendelkező embereket tömörítő Mensa nevű szervezetnek. Pedig a kisfiú még csak négyéves. Ez a nap videója.
2013 legborzalmasabb egyetemi videója jön: a Louisiana State University (LSU) hallgatói önkormányzatának tagjai énekelnek az egyetemről és arról, hogy milyen jó ott az élet. Több videómegosztóról már törölték a felvételt, mert egymást érték a negatív kommentek. Nem véletlenül.
Milyen lehetőségeitek vannak, ha már nem tanultok tovább, de még nem találtatok munkát? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint az új tankönyvellátó rendszerben akár nőhet is a tankönyvek...
Havi nettó 183 ezer forint - átlagosan ennyit keresnek a gazdasági képzéseken végzett friss diplomások a...
Különleges vigalmi negyed volt az Műegyetem campusa helyén százhúsz éve: Somossy Károly revüigazgató itt építtette fel Konstantinápoly Duna-parti mását, amely azonban fél év alatt csődbe ment. Ez a nap képe.
Ne felejtsétek el: december 21-én szombati tanítási nap lesz az általános és középiskolákban, de több egyetemen és...
A parlament keddi döntésével állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást.