Mégsem lesz kancellár az országgyűlési képviselőből
Mégsem lesz kancellár Selmeczi Gabriellából a Szegedi Tudományegyetemen.
Mégsem lesz kancellár Selmeczi Gabriellából a Szegedi Tudományegyetemen.
Lehetetlent követel az Oktatási Hivatal a tanfelügyeletet ellátó pedagógusoktól, azonban ha nem mennek bele a feltételekbe, csökkenhet a fizetésük.
490,5 millió forintba került az a kampány, aminek célja volt, hogy elfogadtassa a menzareformot.
Napról-napra újabb szervezetek jelentik be, hogy támogatják a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének tiltakozását az oktatás jelenlegi állapotával szemben. A szervezők célja már egy országos hálózat létrehozása, ami nem titkoltan nyomást akar gyakorolni a kormányra oktatásügyben.
Hogyan kalkulálhattok a pontjaitokkal, ha felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek?
Néha már megérint annak a szele, hogy mindjárt itt az egyetem vége?
Egy indiai főiskolás fantasztikusan élethű rajzaival épp meghódítja a netet.
Hol lehet megnézni, milyen érettségi tárgyakat fogadnak el a különböző alap- és osztatlan szakokon?
A BGF ezentúl BGE, és az új névhez új címert is kapott az alkalmazott tudományok egyetemeként működő intézmény.
Egy másik középiskola tantestülete is csatlakozott a Hermanosokhoz, és a héten több másik miskolci intézményben hozhatnak hasonló döntést. Formálódik az országos hálózat is.
Hosszú távon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) összes karát a budapesti Ludovika Campusra akarják költöztetni, ennek pontos időpontja azonban még nem ismert, a hadtudományi és a katasztrófavédelmi képzés áthelyezését csak 2017 utánra tervezik - közölte az intézmény rektora.
Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre. Megnéztük, hány elsőévest vehet fel a Pécsi Tudományegyetem.
Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő is pályázhatott a Szegedi Tudományegyetem kancellári posztjára, ami a jelentkezők számából ítélve meglehetősen népszerű állás.
Egyetlen diák kedvéért egy egész járatot megtartottak Japánban. Nagyon kedves történet.
Miben változik idén a felvételi, hogyan jelentkezhettek, és milyen ponthatárokra számíthattok? Itt vannak a legfontosabb infók a 2016-os felvételiről.
Hányadik kérdésig tudtok eljutni, ha teljesen különböző dolgokról kell eldöntenetek, hogy igazak-e, vagy hamisak?
Ma már nem mindegyik szólás és közmondás egyértelműen ismert az alábbiak közül.
Újabb támogatója akadt a Herman gimnázium tantestületének.
Ez a hét is mozgalmas volt: az államtitkár bejelentett, a diákok fáztak, a tanárok pedig levelet írtak.
A hogy képezzünk jó szakmunkásokat kérdésre a kínaiak elég erős választ adnak.