Megverték a budapesti iskola tanárát hétfő délután: videó
Diákok is szemtanúk voltak.
Diákok is szemtanúk voltak.
Minden perce arany.
Óránként akár 400 kilométert is megtehet a kétüléses jármű, ami 2018-ban jelenhet meg először az égen.
Kitaláljátok, melyik az?
Az ismert oktatási szakértő szerint is a kormány reakciója a felcsúti kisvasútra emlékeztet, amelyet a kritikák ellenére inkább meghosszabbítanak. Így jön el a teljes államosítás, valamint a Klik is tovább él, ha tetszik, ha nem.
Negyven évvel indulása és az állandó vándorlás után a jelek szerint Velencén találta meg végső helyszínét az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Erről a fesztivál és a település vezetője beszélt a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Nem véletlenül sírnak a ballagók, életük egy olyan szakasza zárul le, ami a legélénkebb emlékeket adja majd az élet során. A kutatók már azt is tudni vélik, hogy miért a 14-18 éves kor történései égnek bele leginkább az agyba.
Szerintük az a baj, hogy nem mentek el a pedagógusok a Köznevelési kerekasztalra. A törvényes, fél éve tartó sztrájkbizottsági tárgyalásokra nem is utalnak a közleményükben.
Egy csomó brit iskolás ment be hétfőn úgy a sulijába, hogy egy eredeti Banksy-mű várta őket a falon.
Háromhavi börtönre és kényszermunkára ítélték hétfőn Mianmarban a BBC brit közszolgáltató egyik riporterét, akit azzal vádoltak, hogy megtámadott egy rendőrt, miközben egy diáktüntetésről tudósított.
Az egyetem terjeszkedése folytatódik az Orczy-parknál, a fakivágások miatt azonban felszólaltak a civilek is, az egyetem ezért mérsékelné a zöld környezet irtását.
Egy éve lett rosszul a diák, azóta 24 órás ellátásra szorul. Neki gyűjtenek a szülők.
Tanárok és diákok együtt demonstrálnak a nyári szünet előtt.
A lányok körében továbbra is a legnépszerűbbek a bolti kisegítői munkák, míg a fiúk inkább a könnyű fizikai vagy informatikai területen keresnek állást a nyárra. Megnéztük, hogy melyek a legjobban fizetett munkák, valamint kiderült, hogy miért hagynak ott általában egy állást a fiatalok.
Sárga ingben virít a New York-i Sleepy Hollow középiskola egy diák kezdeményezésére.
Múlt héten mindössze hat hónapos börtönbüntetésre ítélték a University of Stanford egykori diákját, aki egy egyetemi bulin megerőszakolt egy magatehetetlen lányt. A lány nagyon durva levelet tett közzé az ítélet után, amit már milliók olvastak.
Meglepő okokat találtak a háttérben.
A nők aránya fokozatosan növekszik a felsőoktatásban, Angliában sokan úgy vélik, hogy ezt erősiti az is, hogy a férfiak sokat játszanak a számítógéppel vagy konzollal. Tévednek?
Közzétették az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek listáját a kormány oldalán. Ezek között van az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny részletes kiírása.
Minden agyban dől el. De azért nem érdemes erre fogni a kudarcot.