A Bálnába költözhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem
Nagyon kinéz az új campus a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, a rektor ugyanis ismét erről beszélt az MTI-nek.
Nagyon kinéz az új campus a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, a rektor ugyanis ismét erről beszélt az MTI-nek.
Az oktatásért felelős államtitkár lapunknak adott interjújában vázolta, hogy szeptembertől vendégtanulóként kell két iskola között ingáznia azoknak a diákoknak, akik a szakgimnáziumukban oktatott természettudományos tárgy mellett másikból is szeretnének érettségizni. A földrajzi és logisztikai akadályok, valamint az iskola és a tanár munkakörének határai miatt ezt megoldhatatlan feladatnak látja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
A Pedagógusok Szakszervezet állítja, törvénytelen határidővel kérte be a helyi Klik több tankerületben is az iskolaigazgatók és helyetteseik vagyonnyilatkozatát. Egy igazgató szerint csak alázni akarja őket a fenntartó.
Egy botrányos lemondás után nyolc hónapig nem volt kancellárja a Szegedi Tudományegyetemnek. Most úgy tűnik, ismét lesz, de az EMMI valamiért csak nem akarja bejelenteni.
Elhunyt Kálmán Rudolf villamosmérnök, matematikus, a modern rendszerelmélet tudományának kiemelkedő alakja. A Kálmán-szűrő "atyját" 86 éves korában, július 2-án érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Egy kutatás szerint a hallgatók íráskészségére sokkal nagyobb hatással van, hogy milyen szövegeket olvasnak, valamint azt milyen gyakran teszik, mint az eddig sokan gondolhatták.
Az amerikai kormány programot indít annak érdekében, hogy hozzáférhessenek az oktatáshoz az ország börtöneiben élők is.
Van néhány banánhéj, amin el lehet csúszni, de kis odafigyeléssel ezek elkerülhetők.
Létezhet, hogy valaki több ezer kilométert téved egy térképen ma, a Google Maps világában? Naná. És ezen mi nagyon jól szórakozunk.
Szakmai összefogás eredményeként az utazó cirkuszok is csatlakoztak a kitűnő bizonyítvány mellé járó ajándék cirkuszjegyek érvényesítéséhez, így mostantól az Exit, a Hungária, az Ötvös és a Magyar Klasszikus Cirkusz előadásait is megtekinthetik a tanév végén ajándékjegyet kapott diákok.
Egy alapítványi egyetem kezdi meg működésest szeptembertől Sümegen, ám a vezetőség ellen máris sikkasztás miatt kezdeményezett eljárást a tulajdonos. Sok pénzt bíztak egy kamuegyetemi diplomákkal rendelkező vezetőre, ebből lett a baj.
A túlkoros EHÖK-elnökről készített felmérést a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának közösségi oldala. A szavazók szerint a 12 éve hököző Török Márknak mennie kell, csak kevesen marasztalnák.
A mérnöki humor határtalan, a kérdés meg nem megoldhatatlan.
A fiú előző nap érkezett Olaszországba egy nyári egyetemi kurzusra.
Bajba kerülhet a Kodolányi János Főiskola: jelenleg egy tartozási ügyben bíróságra kényszerül járni az intézmény rektora.
Erős idegméreggel érintkezhettek.
Nem kell hozzá műértőnek lenni - állítják a múzeumok.
Ha valaki panaszkodik, hogy túl nehéz a francia vagy a német, ezzel a listával zavarba hozhatjátok.
Egyre elterjedtebbek azok az okosnak titulált eszközök, amik az emberi testtel érintkezve monitorozzák azt.
Többen kérdeztétek, kell-e ismét hitelesítő adatlapot beküldeni, ha valamilyen, felvételihez szükséges dokumentumot töltötök fel az e-felvételibe.