Kiszivárgott, ki lesz az SZTE új kancellárja

Egy botrányos lemondás után nyolc hónapig nem volt kancellárja a Szegedi Tudományegyetemnek. Most úgy tűnik, ismét lesz, de az EMMI valamiért csak nem akarja bejelenteni.

  • Eduline
Wikipedia

Bár még nem hivatalos, a Délmagyar úgy tudja, megvan a Szegedi Tudományegyetem új kancellárja. Az egyetem pénzügyeit ezentúl Fendler Judit egészségügyi közgazdász irányítja majd.

Tavaly szeptember vége óta nem volt kancellárja az intézménynek. Az előző kancellár, Devecz Miklós lemondott, miután egy botrányos, menekültekről szóló képet osztott meg Facebook-oldalán.

Még tavaly meghirdettek egy kancellári pályázatot, ám az végül eredménytelen volt. A második kört március végén hirdették meg, és már június 30-án eredményt kellett volna hirdetni, ám ez elmaradt. A Délmagyar ennek okáról kérdezte az EMMI-t, ám nem kaptak választ.

Belebukott a múlt heti Facebook-posztba a szegedi kancellár

Fendlerről a lap azt írja, „a pécsi születésű egészségügyi közgazdász a Corvinus, a Semmelweis és az Eötvös Loránd egyetemeken tanult, egészségügyi menedzser, nemzetközi kapcsolatok, pénzügy és egészségtan szakokon. Pályakezdőként Chicagóban vállalt munkát, több mint négy évig igazgatója volt a fekvő- és járóbeteg-ellátó intézmények finanszírozási adatszolgáltatásának auditálásával foglalkozó HBCS Audit Kft.-nek, illetve dolgozott a Pécsi Tudományegyetemen és legutóbb a Honvéd kórházban, ahol gazdasági igazgató volt”. Az SZTE-n is dolgozott már.

Korábban felmerült, Selmeczi Gabriella, a Fidesz parlamenti képviselője venné át az egyetem kancellári pozícióját, ám a párt ezt cáfolta.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.