Középiskola felvételi 2026: milyen ruhában kell menni az írásbelire?
A megfelelő ruha kiválasztása a felvételire apróságnak tűnhet, ám annál fontosabb kérdés.
A megfelelő ruha kiválasztása a felvételire apróságnak tűnhet, ám annál fontosabb kérdés.
Az intézkedések végrehajtására január 5-ig kapott határidőt az iskola. Az utóellenőrzés során a hatóságok azt tapasztalták, hogy az intézmény maradéktalanul teljesítette az előírt kötelezéseket.
Az ördög sosem alszik, és hiába minden elővigyázatosság, van, hogy a diák nem tud részt venni az írásbelin – például azért, mert eltört az „okos” keze. Mutatjuk, mit lehet tenni ilyen esetekben.
Január 13-ig tartott a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka, ezután már csak a ponthatárok érkeznek. Mutatjuk a pontos dátumot.
Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.
Nemsokára közzéteszik az új, átdolgozott KRESZ teljes szövegét – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A tervek szerint az új közlekedési szabályozást legkésőbb 2026 szeptemberében vezethetik be.
Emelkedett a pedagógusok száma és javult az egy tanárra jutó diákok aránya a 2025/2026-os tanévben, de ez nem jelenti azt, hogy nincsen tanárhiány.
Az Educatio Kiállításon gimnazistákat kérdeztünk arról, mire használják ma a ChatGPT-t: csalásra, tanulásra, vagy egyszerűen csak gyorsabb gondolkodásra. A kép jóval árnyaltabb, mint hinnénk.