Ezért nem porosak a könyvtári könyvek: videó
Mennyire rémálom könyveket takarítani egy könyvtárban? Semennyire, sőt.
Mennyire rémálom könyveket takarítani egy könyvtárban? Semennyire, sőt.
Az egyetem könyvtárát rengeteg nem CEU-s diák is használja.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a köznevelési törvény tervezett módosítása több ponton súlyosan sérti a leghátrányosabb helyzetben lévő tanulók és szülők érdekeit. A szakszervezet a leghatározottabban tiltakozik a tervezett változtatások ellen, és azt kéri, hogy az Országgyűlés jelen formájában ne szavazza meg. Balog Zoltán szakminisztertől azt kérik, hívja össze a pedagógusok sztrájkbizottságának ülését, Orbánnak pedig levelet írtak a vetítési alap emeléséről, de választ hiába várnak.
A rektorhelyettes nemrég azt mondta, kevesebb mint 50 százalék az esélye a maradásnak, a rektor azonban arról ír, mindent megtesznek a budapesti működésért.
Földrajzból érettségiztek idén tavasszal? Összeszedtük azokat a fogalmakat, amelyet minden vizsgázónak ismernie kell.
Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Ezt megúszták a sulik.
Az érettségi és a vizsgaidőszak mindenki számára kimerítő: utánajártunk, mit érdemes ilyenkor inni és enni, hogy könnyebben menjen a tanulás.
Ha az a kérdés, hogy a CEU a jelenlegi formájában, mindezekkel a programokkal, tanszékekkel, kutatási projektekkel maradhat-e Budapesten: erre már kevesebb mint 50 százalék esélyt látok – mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az RTL Klubnak.
Budapestről indult és Londonba tartott az az autóbusz, amelyet súlyos műszaki hiányosságok miatt nem engedtek tovább az osztrák hatóságok - írja az orf.at híre alapján az Autószektor.hu.
Beyoncé bejelentette, hogy ösztöndíjjal támogatja afroamerikai nők tanulmányait négy felsőoktatási intézményben a Lemonade című albuma megjelenésének évfordulója alkalmából.
Ki ne örülne annak, ha a lehető legkevesebb erőfeszítéssel tudna igazán hamar felkészülni a dolgozatra? A Belga zenéinek segítségével ez abszolút lehetséges.
Áder után Orbán is csúsztatott egy jókorát Michael Ignatieff mondatával.
Rossz társaságba keveredtünk.
Az Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén ne nekik kedveskedjenek ajándékokkal.
Próbáltad már?
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az elmúlt hetekben Soros György leplezetlen módon "intenzív lobbitevékenységbe kezdett" Brüsszelben.
Megjöttek a legfrissebb adatok az Oktatási Hivataltól.
A szakgimnáziumokba jutottak be a legtöbben, de a leendő gimnazisták száma sem sokkal alacsonyabb. A felvételizők háromnegyede az első helyen megjelölt suliba került be - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból.
A rektor is megszólalt az eljárás hírére.