Itt egy újabb alkalmazás, ami megkönnyítheti a nyelvtanulást
Sok olyan program van, amivel gyorsan fordíthattok szavakat angolról magyarra és fordítva. Azonban ez az alkalmazás képes akár teljes mondatokta is lefordítani nektek pillanatok alatt.
Sok olyan program van, amivel gyorsan fordíthattok szavakat angolról magyarra és fordítva. Azonban ez az alkalmazás képes akár teljes mondatokta is lefordítani nektek pillanatok alatt.
Az országos Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) keretében végzett felmérésből kiderült, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatóinak közel kétharmada a végzést követően azonnal, vagy maximum egy hónapon belül talál munkát.
Érdekes tesztet tett közzé az IFLScience, a kérdésekre a topegyetemeken tanulók többsége nem tud helyesen válaszolni.
Hány pontot szerezhettek a felsőoktatási felvételin, ha ugyanabból az idegen nyelvből emelt szintű érettségit és nyelvvizsgát is tesztek?
Miután első fokon, júniusban a magyar állam részben már pert vesztett Budaörs önkormányzatával szemben a települési iskolák átvételével kapcsolatos szolidaritási hozzájárulás ügyében, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az államnak adott igazat - írja a Napi.hu.
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik a 2017-es őszi érettségi, összesen 8076-an vizsgáznak a következő hetekben.
Kukacot talált a menzán ebédre kapott mákos tésztában egy dunakeszi középiskolás, a tányéron gyümölcsmoly lárvája volt.
Szerdán lejárt az első határidő, amelyet a felsőoktatási törvény módosítása szabott a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények számára - emlékeztet közleményben a CEU.
Egyes állam által nyújtott támogatások adómentességének törvénybe iktatását kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.
Minél többet gyakoroljátok a magyar nyelvtant és a helyesírás szabályait, annál könnyebben fog menni később. Itt egy újabb teszt, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire vagytok jók nyelvtanból. Nektek hibátlan lesz?
Nagyon sok szólást és közmondást használunk a magyar nyelvben nap, mint nap. Lássuk, mennyire vagytok képben velük. Nektek hibátlan lesz a kvíz?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint országosan 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban.
A középiskola sokaknak hatalmas tapasztalatokat jelent. Olyan képességeket fejlesztenek a diákok ilyenkor, amire sosem gondoltak volna. Nektek ismerősek ezek a képességek és érdekes dolgok?
Úgy tűnik, a nyelvtanulás a világ minden táján fontos kérdés. Ezt igazolja, hogy csak úgy dőlnek az előrendelések a Kickstarteren egy különleges nyelvtanító appra - írja a hvg.hu.
Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái - ezzel várják a leendő hallgatókat és érdeklődőket az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti kampuszán október 13-án.
Emberölés miatt vádat emeltek a texasi műegyetemen lövöldöző diák, Hollis A. Daniels ellen, miután helyi idő szerint hétfő este agyonlőtte az egyetemi rendőrség egyik tagját - jelentette a KCBD helyi televízió.
Ha a pedagógusok keresetét a diplomások béréhez viszonyítjuk, kiderül: nem olyan rózsás a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok helyzete.
A 2014-ben a magyar köznevelésben innovációnak számító témahetek népszerűsége minden évben növekszik - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.
Mennyit kell fizetnetek a legnépszerűbb általános nyelvvizsgákért? Változtak-e az árak? Ha idén szeretnétek nyelvvizsgát szerezni, akkor érdemes időben szétnézni. Megmutatjuk, hol és mennyiért adnak papírt a tudásotokról.
Nyelvvizsgára készültök? Itt egy remek lehetőség, hogy egy kicsit gyakoroljatok. Ezzel a feladattal bővíthetitek a szókincseteket és természetesen szórakozhattok is. Nektek mennyi idő kell a kitöltéshez?