Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jó döntés, ugyanakkor számolni kell az elvonási tünetek megjelenésével is - így értékelte a francia iskolák telefontilalmát Tari Annamária pszichoterapeuta.

„Amit a franciák csinálnak – én azt gondolom –, egy nagyon figyelemreméltó és nagyon előrelátó intézkedés” – mondta az Inforádiónak Tari Annamária pszichoterapeuta, aki hangsúlyozta, hogy Jean Twenge amerikai pszichológus tavaly augusztusban megjelent kötetében kifejti, hogy a 10-12 éves korosztály egyre rosszabb érzelmi állapotban van a szorongást okozó közösségi média miatt.
„Nagyon hamar formálódnak az alkalmatlanságérzéssel, kisebbrendűségi érzéssel kapcsolatos szorongások" - mondta, hozzátéve: felnőtt szorongással, depresszióval, nehézségekkel és kortársagresszióval kell megküzdeniük egy olyan világban, amit a hiperkonnektivitás, az azonnali érzelmi szükséglet kielégítés lehetősége jellemez, és iszonyú gyors.
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
Az iskoláknak így lehetőségük lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk. "A legrugalmasabb változat szerint, ahogy az már egyes iskolákban érvényben van, a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni" - mondta a tárcavezető. "Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét, akkor amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron" - fűzte hozzá.
Jön a szigor: végleg kitiltják a telefonokat az iskolákból, új szabályok a francia oktatásban
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.